Szinte automatikusan hivatkoznak a különböző infokommunikációs stratégiák, programok alkotói az „információs társadalom”-ra, mint valamely elérendő kedvező közösségi magaslatra, vagy többé-kevésbé már megvalósult ideális társadalmi állapotra. Fontos, de ritkán feltett kérdés, hogy vajon mit is takar e fogalom, és az is, hogy értelmezhető-e egyáltalán társadalmi, gazdaságfejlesztési szempontból? Továbbá: érdemes-e súlyos pénzeket áldozni a fejlesztésére?

Az információs társadalom az utóbbi néhány évtizedben igen elterjedt fogalommá vált, következésképpen komoly irodalma alakult ki. Tudományos igényű folyóiratok foglalkoznak vele, szakirodalma könyvtárnyi méretűvé nőtt. Konferenciákat rendeznek a témában – így az Infotér Egyesület június 1-2-i rendezvényén az információs társadalom parlamentet is kap.

Sokféleképpen lehet vizsgálni – magának az információnak is van matematikai, gazdasági, társadalmi és sok egyéb elméleti megközelítése –, ezúttal a közkeletű információs-hálózati társadalom kifejezésről beszélnénk, ahol az információtechnológia egyre inkább behálózza és átszövi a mindennapokat, közvetlenül befolyásolja a mechanizmusokat, viszonyokat.

Adja magát a válasz: az az információs társadalom, ahol az információ kiemelt szerepű, a társadalom folyamatainak alapja. Az információ és a kommunikáció azonban mindig is alapvetően fontos volt az emberi csoportokban. Információcsere nélkül nem működnek az emberi kapcsolatok. Vagyis ha ez az alapja az információs társadalomnak, akkor minden eddigi emberi társadalom információs volt. Másutt kell tehát keresni a megoldást.

A Wikipédia ezt írja az információs társadalommal kapcsolatosan: „az információs társadalom elmélete szerint a társadalomban az információ előállítása, elosztása, terjesztése, használata és kezelése jelentős gazdasági, politikai és kulturális tevékenység. Ennek közgazdasági társfogalma a tudásgazdaság, amely szerint az értelem gazdasági hasznosításán keresztül érték jön létre. Ennek a társadalomtípusnak a sajátossága az információ-technológia központi szerepe a termelésben, a gazdaságban és általában a társadalomban.”

A fenti definíció lényeges eleme az, hogy az információ és a kapcsolódó tevékenységek önálló életre kelnek, az információ és kezelése önálló gazdasági és társadalmi tényezővé válik, a gazdaság virtualizálódik, dematerializálódik stb. (a további hasonló fogalmaktól most megkímélném a kedves Olvasót). Itt említendő a szintén sokszor hallható, olvasható „digitális szakadék”: vagyis az a probléma, amely fennállása esetén önmagában az információhiány, az elérés nehézkessége vagy hiánya nagyon komoly hátrányokat okozhat a társadalom érintett rétegeiben. E jelenség korábban ugyancsak létezett. Akinek több információ – és ebből fakadó képesség – volt a birtokában, az előnyökkel rendelkezett. A hatás azonban nem volt ilyen tömeges és gyors, mint korunkban. Ráadásul olyan méretű különbségek alakulhatnak ki akár egy kis csoporton, akár családon belül is, ami korábban nem volt elképzelhető.

Az információs társadalom és fejlesztésének témaköre véleményem szerint néhány évvel, évtizeddel korábban jóval nagyobb népszerűségnek örvendett. Ma valahogy kevésbé van erről szó, más, divatosabb fejlesztési célokról lehet olvasni a különböző anyagokban: zöld gazdaság, innováció, stb.

Pedig ha a fenti meghatározásából indulunk ki, akkor az információs társadalom témaköre aktuálisabb, mint valaha. Az információtechnológiai eszközök soha nem látott változatosságban, számban és elterjedtségben állnak rendelkezésre, a mobilitás korábban elképzelhetetlen szintre növekedett. Így az információtechnológiai eszközök immár képessé váltak arra, hogy bizonyos alapvető feltételek (például elektromos áram) meglétekor, bárki bármikor és bárhol használhassa ezeket. Az infokommunikációs eszközök a mindennapok alapvető eszközeivé váltak.

Az információs technológiát a fejlesztési programokban úgy emlegetik, mint a versenyképesség, a hatékonyság és hasonlóak egyik feltételét. Szerintem ma már ennél tovább léphetünk. Elmondható, hogy e technológia általánosságban a társadalmi-gazdasági viszonyok egyik eszközévé vált. Tehát ma már nem az a kérdés, hogy kell-e IT, hanem hogy az IT maga legyen minél jobb, hatékonyabb és minél jobban használható. Ami azt is jelenti, hogy az IT fejlesztési programoknak is tovább kell lépniük.

Nem elegendő, hogy komoly pénzeket áldoznak a különböző informatikai és kapcsolódó fejlesztésekre: az igényekhez kell alkalmazkodni, vonzóvá kell válni a különböző felhasználói csoportok számára. A fejlesztési programoknak, stratégiáknak ki kell terjedniük a legmagasabb szintű professzionális felhasználóktól kezdve a digitálisan írástudatlanokig tartó teljes spektrumra, minden szempontra: a tartalomra, a felhasználókra, a háttérre, a szervezeti folyamatokra és így tovább.

Az elmélet síkján nagy az egyetértés évtizedek óta, ám a gyakorlat problémáinak megoldásáról élénk a vita. Ha igaz, hogy Magyarországon a „16 év feletti lakosság csaknem fele még mindig nem digitálisan írástudó” (forrás: Digitális Megújulás Cselekvési Terv), akkor az újragondolás elkerülhetetlen.

Új stratégia, a Digitális Megújulás Cselekvési Terv már létezik. A konkrét programok, futó és későbbi pályázatok szintjén is szükséges a felülvizsgálat. Előfordul, hogy a jó stratégiai célkitűzések érvényesítése a végrehajtás szintjén, a jogszabályokban, a pályázatokban, az eljárásrendekben nem sikerül és ez okozza az eredménytelenséget.