Infoter.eu cikkajánló

Nincs megjeleníthető elem

Friss kommentek

Válogatás az infoter.eu legolvasottabb cikkeiből

Nincs megjeleníthető elem


'12 sze
14
08:05

Munkahelyi megfigyelés – valódi fenyegetés?

Hajdu István

monitoremployee.jpg

Minden bizonnyal, adhatjuk meg a gyors választ a címben feltett kérdésre, hiszen egy egész iparág épült ki már a beosztottak megfigyelésére, illetve tevékenységük monitorozására. Az azonban már korántsem olyan biztos, hogy hazai cégek ilyesmire áldoznának. Mivel az IT beruházások mostanság nem élveznek elsőséget Magyarországon, kicsi az esély arra, hogy komolyabb monitorozást végeznének, ráadásul a törvényi szabályozás sem engedélyez hasonló tevékenységet – a megfigyeltek beleegyezése nélkül.

Egy felmérés szerint az Amerikai Egyesült Államokban a dolgozók legalább felét figyelte már meg munkaadója valamilyen eszközzel.A szabadság hazájában teljesen hétköznapi dolognak számít, hogy a munkáltatók minden percben tudják, hogy az alkalmazottak éppen mit csinálnak munkaidőben – legalább is, amikor számítógépükön tevékenykednek. Erről – természetesen – a megfigyelt személyek legtöbbször nem is tudnak, hiszen csak így lehet hatékony a megfigyelés.

Alapvetően két módszerrel figyelik a dolgozókat:

Az első és legegyszerűbb módszer minden kliens gépre egy szoftvert telepíteni, amely online kapocslatban van egy szerverrel és odaküldi az éppen aktuális tevékenységek adatait. Bármikor lekérhető statisztikák állnak rendelkezésre arról, hogy mely program mennyi ideig futott, illetve mely weboldalakat látogatta meg a felhasználó és ott mennyi időt töltött, mit csinált.

A figyelmes felhasználók az alkalmazás ikonja alapján rájöhet, hogy nincsenek egyedül szabadidejükben sem, a többség azonban soha nem fedezi fel e programokat.

A másik módszer egy szolgáltatás, amely szinte láthatatlanul teszi ugyanezt, így igen nehéz megtalálni. Azok a cégek, amelyek igénybe veszik e szolgáltatást, a lehető legtitkosabban teszik ezt, ugyanis ha kiderülne a megfigyelés, nem csupán a munkaadó-munkavállaló közötti bizalom veszne el azon nyomban, hanem kellemetlen jogi mellékhatásokkal is számolni kellene.

Talán mondanom sem kell, hogy maga a megfigyelés durván megsérti a személyiségi jogokat, hiszen akárhogy is nézzük, olyan információk birtokába kerül a cég, amelyekre nem adott engedélyt az alkalmazott. A munkaszerződésbe nem igen vesznek bele efféle pontokat, hiszen azok esetleg elriasztanák a jelentkezőket, ezért egészen egyszerűen nem közlik a dolgozókkal, hogy megfigyelés célszemélyei lehetnek.

A hazai gyakorlatról nincs elérhető információ, de merem remélni, hogy itthon a törvényi környezet és az eddigi szokások alapján a cégek megbíznak annyira alkalmazottaikban, hogy nem monitorozzák percre pontosan, hogy mennyi magán jellegűnek minősíthető tevékenységet végeznek nap mint nap a munkavállalók.

A statisztikák szerint átlagban hat órányi hasznos tevékenységet végeznek a dolgozók a dohányzás, mosdóba járás, esetleg kommunikáció mellett – és természetesen a privát tevékenységek mellett. Sőt, itthon – elvileg – minden számítógép előtt töltött óra után tíz perc pihenőidő is jár.

Problémás dolog az is, hogy mire használják az esetlegesen összegyűjtött információt? Ha például arra, hogy a renitens facebookozókat esetleg kirúgják, a munkaidő nem kellő hatékonyságú kihasználása miatt, akkor a vállalatnak ajánlott jól megfontolni, mit is írat az elbocsátó szép üzenetben. Azt ugyanis nem közölhetik, hogy naponta rendszeresen két órát Facebookon tartózkodott a delikvens, mert akkor azonnal felmerülne a jogos kérdés, hogy honnan is van tudomása a munkaadónak erről.

Sajnos itthon az elbocsátásoktól való félelem nagy úr, ezért szinte bármilyen mondvacsinált indoklással fel lehet valakinek mondani. Ez nem helyes. Kevesen utasítanak vissza felmondást, mert nem tudják, milyen jogai vannak.

Arról még nem készül statisztika, hogy azoknál a munkáltatóknál, ahol bevezették a megfigyelést, nőtt-e a hatékonyság, javultak-e az üzleti mutatók, de gyanítom, ha van is valamiféle eredmény, az közel állhat a statisztikai hibahatárhoz.

Szólj hozzá!

Címkék: biztonság adatvédelem információs társadalom hétköznapjai

A bejegyzés trackback címe:

https://infoter.blog.hu/api/trackback/id/tr404748146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása