Infoter.eu cikkajánló

Friss kommentek

Válogatás az infoter.eu legolvasottabb cikkeiből


'12 jan
11
08:05

A kormány összekeverte a kártyákat

Hajdu István

Az Erzsébet kártya és a SZÉP kártya sem jogilag, sem szakmailag nincs teljesen előkészítve. Ezt eddig is tudtuk. Nem lepődtünk meg tehát, amikor láttuk, hogy a 2012-es év a cafeteria káoszával kezdődött. Maguk a cégek sem tudják, mit és hogyan adjanak dolgozóiknak.

A béren kívüli juttatásokra az utóbbi években a mostohagyerek szerepét osztották, a jelentősen megnyirbált kedvezményekről a cégek többsége le is mondott, ami aztán a költségvetésben is megjelent. A helyzet rendezésére megjelentek az újfajta kártyás elgondolások, viszont ezek bevezetése - a kellő előkészítés, egyeztetések hiányában - eleve a káosz rémét vetítette előre.

Így is lett. Idén a munkáltatók már adhatnák dolgozóiknak az Erzsébet utalványt, amely egyedüliként tartozik bele a kedvezményes adózási rendszerbe. Érthető módon a régi nagy kibocsátóktól szinte már senki nem vásárol utalványokat, ami hátrányosan érinti őket, akik egyébként jogi lépéseket fontolgatnak az ellehetetlenítés ilyen erőszakos formájával szemben.

A rendezetlen és változó környezet ellenére a cégek nagy hányada döntött a cafeteria megtartása mellett, ám többen csupán a második negyedévtől hirdetik meg az utalványok osztását. A döntést azzal indokolták, hogy amíg nem tudni, hogy mit adhatnak, mennyiért, és azt, hogy hol tudja majd az alkalmazott levásárolni, értelmetlen volna bármit is ígérni.

Az eredetileg 2012. októberre tervezett bevezetés előre hozása tehát elhamarkodott intézkedésnek bizonyult. Azt ugyan már hallhattuk nyilatkozatokban, hogy a Coop-, a CBA-, a Reál- és az Arzenál-hálózattal megállapodott a kibocsátó Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft., és hogy tárgyalások folynak a nemzetközi láncokkal is, a helyzet mégis bizonytalan, mivel januárban már eleve lehetetlen a kártyák legyártása.

Az elektronikus Erzsébet utalványt az elfogadóhely terminálon keresztül vagy egy központi internetes felületen keresztül válthatja be. Az utalványt felhasználók pedig telefonon kérdezhetik le aktuális egyenlegüket. Mindezek mellett a papír alapú utalványokra rá kell nyomtatni annak beváltási értékét, a felhasználhatóság körét és a lejárat időpontját is.

Az utalvány kibocsátója, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány karitatív célokkal magyarázza a munkáltatók részéről fizetendő 2 százalékos, illetve a beváltóhelyektől beszedett 8 százalékos kezelési költséget, szemben az eddigi rendszer ingyenes használatával.

Mindazonáltal azzal is számolni kell, hogy az érvényben lévő cafeteria rendszerre hangolt számviteli rendszereket, informatikai alkalmazásokat le kell cserélni, vagy pedig át kell szabni, ami újabb költséget jelent.

Mivel a dolgozók a cafeteria rendszer juttatásait törődésként, motiváló segítségként értékelik, a munkáltatók használni akarják ezt az eszközt. Éppen ezért elégedetlenek az új helyzettel, az eddigi szolgáltatások ugyanis már kiforrottak, színvonalasak és ár-érték arányban is megfelelőek voltak. Az Erzsébet kártyáról azonban még alig lehet tudni valamit, ám az a kevés információ is negatív vélemények sorát váltotta ki. Drágább, bizonytalan, nem tudni, hol lehet majd pontosan beváltani és az állami irányítás sem tetszik a cégek többségének.

Egy másik bizonytalan tényező a SZÉP (Széchenyi-pihenőkártya) kártyát beváltó szálláshelyek körének kibővítése a vendéglátással, vagyis az éttermek bevonása. Itt ugyanis a jogi háttér rendezetlensége miatt eddig egyetlen étterem sem szerződhetett, továbbá a feltételek sem ismertek. Az eddig is kevés beváltóhellyel rendelkező kártya egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Az állami monopólium bevezetése tehát egyelőre nem kecsegtet jobb kilátásokkal munkáltatói, illetve munkavállalói oldalon, mint az eddig rendszer. Az új utalványrendszer bevezetése körül rengeteg még a megválaszolatlan kérdés. A SZÉP kártya éttermekre vonatkozó kiegészítő szabályozása mikor készül el? Az Erzsébet kártya bevezetését miért kellett előrehozni és ezzel bizonytalan helyzetet előidézni a piacon? Továbbá felmerül, hogy a papír alapú Erzsébet utalványt mikor cserélik le véglegesen kártyákra (esetlegesen összevonják-e a kedvezményeket egyetlen kártyában), ami már nagyobb költség a megfelelő informatikai infrastruktúra kialakítása miatt.

Szólj hozzá!

Címkék: kormány információs társadalom ikt gyártás

A bejegyzés trackback címe:

https://infoter.blog.hu/api/trackback/id/tr593513331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.