Infoter.eu cikkajánló

Friss kommentek

Válogatás az infoter.eu legolvasottabb cikkeiből


'12 már
26
08:05

A munka és a foglalkoztatás a múlt relikviái

ferenck

Douglas Rushkoff, az ismert médiateoretikus és hajdani cyberguru újabb meghökkentő, de teljesen logikus gondolatkísérlettel döntöget tabukat. Megkérdőjelezi a még mindig sok társadalomban elengedhetetlennek, minden mozgás alapjának tartott munka fogalmát, annak még ma is érvényben lévő – „kőbe vésett” – XIX. századi értelmezését.

A CNN online változatában is közzétett esszében Rushkoff az amerikai postát hozza fel példaként: a digitális technológia mindennapossá válásával, az emberi munka high tech eszközökkel történő fokozatos helyettesítése miatt gyakorlatilag nincs többé szükség hagyományos postai szolgáltatásokra. Hacsak nem találnak külső forrást, drasztikusan le kell szűkíteni működési körüket, ami nagyjából 600 ezer munkahely megszűnésével járna, és további 480 ezer személyt érintene. Elvileg lehetne a politikai jobb- és baloldalt is szapulni, ám az igazi „tettes” – legalábbis ebben az esetben – az e-mail.

És a posta csak egy eset, az új technológiák bizony lehervasztják a mosolyt a foglalkoztatási statisztikákat leső köz- és egyéb szereplők arcáról: az EZ passzok az autópályadíj-beszedők, a Google által irányítható önvezérlő autók pedig előbb-utóbb a taxisok munkáját kérdőjelezik meg. És így tovább, a példákat órák hosszat sorolhatnánk.

Gyakorlatilag minden új számítógépes program korábban emberek által kivitelezett feladatot hajt végre – néhány markáns különbséggel: gyorsabban, pontosabban, olcsóbban teszi, ráadásul társadalombiztosítást sem kell fizetni utánuk.

Rushkoff itt kissé egyszerűsít: tény, hogy bizonyos munkakörök teljesen feleslegesek már, csakhogy komplexebb feladatsorok, váratlan szituációk kezelésében egyelőre még a Homo sapiens teljesít jobban. De az is igaz, hogy a programok egyre szerteágazóbb és bonyolultabb tevékenységre, általában bizonyos szintű döntéshozást igénylő problémamegoldásra képesek. Mi pedig rendületlenül hiszünk abban, hogy e kihívás személyek magasabb szintű munkavégzésre történő felkészítésével, betanításával kezelhető. Az eredmény: az illető nem autópályadíjat szedne, hanem díjbeszedő robotokat programozna.

Valóban ez lenne a válasz? Mert, ha igen – így Rushkoff –, akkor légvárakat építünk, a valóság sohasem működik így: eleve nincs annyi személyre szükség egy robot fejlesztéséhez, mint ahány humán munkaerőt a robot helyettesít.

Rushkoff Obamának is odabök egyet: az elnök általában arról szónokol, hogy napjaink nagy kérdése a „munka, a munka, a munka”, mintha csak azért kellene szupergyors vonatokat és ultramodern hidakat létrehozni, hogy emberek újfent foglalkoztatva legyenek.

Maga az alapfelvetés téves, és különben is, a munkanélküliség mióta probléma? Nyilvánvalóan mindannyian fizetést, szállást, élelmezést, magas életszínvonalat szeretnénk. De tényleg annyira akarunk – hagyományosan értelmezve – dolgozni?

A mai gazdaságnak többé már nem a produktivitás, hanem a munka a célja. Azon egyszerű oknál fogva, mert – legalábbis az átlag amerikainak – szinte mindene megvan vagy meglehetne, amire szüksége van. Az Egyesült Államok elég produktív ahhoz, hogy polgárainak lakást, élelmet, oktatást és egészségügyi szolgáltatásokat biztosítson. Ezt úgy is képes (lenne) elérni, hogy a lakosságnak csak egy része dolgozik ténylegesen.

Rushkoff az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetére hivatkozik: az árak mesterségesen magasan tartása ellenére, a világszerte termelt élelmiszerből személyekre bontva, átlagosan napi 2720 kilokalória jutna. Tehát nem az a gond, hogy ne lenne elég élelmiszer (lakás stb.), hanem, hogy nincs elegendő munka, amellyel az adott személy bizonyítja: rászolgált az élelemre, lakásra stb.

A munka relatíve új fogalom – a Homo sapiens ugyan mindig dolgozott, viszont a korai reneszánsz korporációiig általában csak saját maga és szűkebb környezete számára. A kései középkorig egész Európát egyfajta konszenzus jellemezte: valakik ruhákat készítettek, mások állatokat tenyésztettek, mások számára állítottak elő értéket, amiért pénz vagy egyéb cserekereskedelem formájában szolgáltatásokat kaptak. Csak – a monopóliumot kitaláló – arisztokrácia jelentett kivételt. A törvény nevében megszüntették a fontosabb területek kisebb „vállalkozásait”, és az abban érdekelteket a hivatalos korporációk számára történő munkavégzésre kötelezték. Nagyjából ettől az időponttól számítva beszélhetünk munkáról, foglalkoztatásról.

Az ipari kor pedig annyira lebutította, szakértelmet nélkülözővé degradálta ezeket a tevékenységeket, amennyire csak lehetett. A futószalag semmi mást nem szolgált, csak termékek minél gyorsabb, minél olcsóbb, bármikor helyettesíthető személyek által történő előállítását. Az igazság az, hogy azóta is ugyanez történik: nő a hatékonyság, egyre több az elbocsátás és nagyobb a profit.

Rushkoff szerint első lépésként nem azt a kérdést kell feltennünk, hogy a technológiai fejlődés következtében „feleslegessé” vált személyek miként térjenek vissza a munka világába, hanem, hogy milyen módon tudunk megszervezni egy nem a foglalkoztatásra, hanem valami másra épülő társadalmat? A karrierrel összefonódott vállalkozói szellem vajon képes-e közösségibbé, célszerűbbé és általánosabb jelentéssel bíró koncepcióvá átalakulni? Hogy például ne kelljen teljesen feleslegesen bőségesen rendelkezésre álló javakról tárgyalni – azaz, egyáltalán nem a foglalkoztatás csökkenése, hanem a különböző technológiák által létrehozott termékekhez való hozzáférés a tényleges probléma.

Rushkoff a két ellentétes megoldást, a javak kommunista jellegű újraelosztását, és a mai inkább (különösen az Egyesült Államokra és az angolszász világra, vagy éppen a fejlett távol-keleti országokra) jellemző (működőképes) libertariánust egyaránt elutasítja. A digitális világ előtt elképzelhetetlennek tűnt harmadik utat hirdet. A virtuális valóság egyik kitalálójára, Jaron Lanierra utal: már nem kell termelnünk ahhoz, hogy pénzünk legyen, helyette információalapú termékek cserekereskedelmével foglalkozhatunk. Lassan elfogadjuk, hogy a lakhatás és az élelemhez való hozzáférés alapvető emberi jogok. A munka, értékek előállítása kívül esik e körön. A maradékra vonatkozik, arra, ami egy személy életét szórakoztatóvá, értelmessé és célszerűvé teszi. Ez a munka már nem az ipari kor foglalkoztatottsága, inkább kreatív tevékenység. Otthonról végezhető, korporatív út helyett p2p jelleggel kivitelezhető.

A világgazdaság lelassulása jó ok az elgondolkodásra: ideje lenne felhagyni azzal a tévképzettel, hogy a foglalkoztatás életünk értelme – "eszköz ugyan lehet, de semmiképpen nem cél."

Szólj hozzá!

Címkék: információs társadalom

A bejegyzés trackback címe:

https://infoter.blog.hu/api/trackback/id/tr914320393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.