Az MTA több éves munka eredményeként elindította online helyesírási tanácsadó portálját. A hatályos szabályzat alapján hét témakörben segít az érdeklődőknek a weboldal – magyarázattal és egyszerű felülettel.
A http://helyesiras.mta.hu/ oldalon egybe- és…
Az informatikai felsőfokú képzés kiemelten fontos a tudás alapú társadalom létrehozásában. A minőség, a célirányos, megfelelő specializáltságot kínáló képzések megfelelő minősége versenyképes tudást adhat a hallgatóknak, szemben az általános, túlságosan elnagyolt és…
Technikai eszközök és újítások jelennek meg mindenhol: a munkahelyen, az otthonunkban, az üzletekben. Segítenek spórolni az időn, kényelmessé teszik az életünket, ezért is szeretjük őket. Nem mindenki vesz azonban egyaránt az újdonságok bőséges kosarából, a technikai…
Új fejezet kezdődik a könyvek publikálásának történelmében . A hagyományos könyvkiadás procedúrája a technika és az internet nyújtotta lehetőségeknek köszönhetően megváltozott. A kész kézirat kiadásához nem feltétlenül kell kiadókat keresni, támogatók után járni,…
A Kormányzati Portálon (a magyarorszag.hu-n) sok minden elérhető és működik most is. Ám ami nemrég történt, elgondolkodtatott, hogy esetleg olyan dolgok hiányoznak a palettáról, amelyek viszonylag egyszerűen megoldhatók lennének, és amelyek jól mutatnák az infokommunikáció…
Ára van annak, ha a virtuális közösségek sajátos szokásaihoz és elvárásaihoz vakon alkalmazkodunk. A digitális szleng, az idegen szavak, a rövidítések felelőtlen használóinak, az igénytelenül megfogalmazott, csúf mondatokban kommunikálóknak az önkifejező képessége és…
Forrás: eMagyarország ProgramA magyar információs társadalom építése meglehetősen vontatottan halad. Alig van olyan mutatója, amely szerint Magyarország ne a különböző uniós rangsorok utolsó negyedében foglalna helyet. Szélessávú penetráció, online vásárlás és fizetés,…
Friss kommentek