„Európai vasutat építünk” - emlékeznek még az egyszer volt MÁV szlogenre? Nos, úgy tűnik, hogy valami elindult. A MÁV és az internet eddig egymástól távoli fogalmaknak tűntek, ám most a közeledés jelei mutatkoznak. Egyelőre korlátozottan, csupán a Nyugati pályaudvar és Miskolc, Debrecen, valamint Nyíregyháza között közlekedő IC vonatok egy részén áll rendelkezésre teszt jelleggel az ingyenes vezeték nélküli internet szolgáltatás. Ha a tesztelés sikeresnek bizonyul, további fejlesztésekre is nyílhat lehetőség.
Ha figyelembe vesszük, hogy itthon milyen tempóban szoktak az efféle fejlesztések lezajlani, meglepően gyorsan értékelte ki a MÁV és a Magyar Telekom - mint szolgáltató - a tesztüzemű wifis elérés bevezetésének elmúlt időszakát. Az átlagosan 7,2 Mbps sebességű internetet viszonylag stabilan tudták tartani a routerek, részben a kocsik külső oldalán elhelyezett erősítők segítségével, és - a nagyobb sávszélességet igénylő multimédiás tartalmakat leszámítva - használható sebességet érhettek el az utasok. A 7,2 Mbps sebességet ugyanis megosztja a router a kocsiban ülő felhasználók között, így természetesen ennek csak egy része lehet a végponton jelentkező sávszélesség.
Mindenesetre a közelmúltban megjelent régiós összefoglaló alapján a MÁV a szomszédokhoz képest egyelőre nincs lemaradásban, és ha azt vesszük, hogy Európában sem mindenhol van még kiterjedt és egységes rendszer, egy gyors fejlesztési folyamat révén még előrébb léphetünk a szolgáltatásban, így közeledve a fejlettebb megoldásokhoz.
Az úgynevezett 3G-s InterCity (MÁV IC3G) Bhv kocsik nem újak, viszont kívül-belül megújultak. Áttervezték a teljes kocsiszekrényt és az alvázat is, összesen 7 darab másodosztályú és 3 darab első osztályú MÁV IC3G vagon áll jelenleg rendelkezésre. A korszerűsítések része a modernebb GPS alapú utas tájékoztatási rendszer - a 230V-os csatlakozók megjelenése is a wifi mellett.
Két éves szolgáltatói szerződést kötött a MÁV a Magyar Telekommal az internetszolgáltatásra havi harmincezer forintért (az első 6 hónapban ingyenesen), ezután majd újabb versenyeztetés keretében dől el, melyik szolgáltató lesz a következő időszak szolgáltatója. Az internetelérés SIM kártya alapú, vagyis kocsinként egy SIM kártyával ellátott modem kapja az internetet, és routerek osztják el az utasok között a rendelkezésre álló sávszélességet.
Első ránézésre az ötlet és a megvalósítás is jónak és nem egy újabb felesleges túlzásnak tűnik. Miért? Mert a havi harmincezer forint kocsinként nem túlságosan nagy összeg és bár a vagonok felkészítése, az infrastruktúra kiépítése több százezer forint is lehet (a kocsik felújításától eltekintve), még így, összeadva sem óriási kiadás a MÁV részéről e vállalkozás. Ha a későbbiekben elterjedtebb és már stabil lesz a szolgáltatás, akkor valószínűleg vagy a jegyárakba fog beépülni, vagy külön díjként fog megjelenni a palettán, tehát megtérüléssel is lehet számolni.
Felmerülhet a kérdés, hogy miért a wifi és a 230 voltos ellátás kapott most elsőséget, amikor fejleszteni való akad bőven a MÁV háza táján. Miért nem az elavult és sokszor leromlott állapotú járműpark fejlesztésére koncentrálnak a vasútnál, vagy miért nem a vagonok tisztasága az elsődleges cél, vagy miért nem a menetrend betartása, a késések csökkentése áll a fókuszban. Erre nehéz volna válaszolni.
Az viszont mindenképpen érdekes, hogy idén a MÁV nagy figyelmet fordít az informatikai fejlesztésekre, hiszen a nyár folyamán indult útjára a vonatfigyelő weboldal is EMIG néven, amely a pontosabb és kényelmesebb tájékoztatást szolgálja. Ennek ugyan már élt egy ingyenes változata régebben, ám az nem belső fejlesztés volt.
Némi indoklásként idézzük Monszpart Zsolt, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatójának nyilatkozatát, amely összefoglalja az IC3G lényegét: „Szolgáltató vállalatként kiemelten fontos a személyszállító vasúttársaság számára, hogy az utasainak a vasúti utazást komfortossá, a vonatokon töltött időt pedig hasznossá tegye.” A cél világos, azonban a jövőben még több hasonló kezdeményezésre lesz szükség a valóban kényelmes és tömegeket vonzó vasúti utazás megteremtéséhez.
Király István, a Magyar Telekom marketing vezérigazgató-helyettese szerint azért is hasznosak a wifis járatok, mert: "Már a MÁV-on is megjelent az a generáció, amelyik nem Fülest fejt útközben".
Észben tartom majd e szavakat és figyelek utazásaim során.
Friss kommentek