2013-ban lezárul az Európai Unió aktuális költségvetési időszaka, a tagországokban be kell fejezni a most futó uniós társfinanszírozású programok túlnyomó többségét. A hivatalos lezárás még elhúzódik 2-3 évig (utolsó kifizetések, elszámolások, programzáró ellenőrzések, jelentések stb. lebonyolítása folyik majd ekkor), de maguknak a programoknak vége lesz, azokból újabb pályázatokat kiírni, meghirdetni csak nagyon speciális körülmények között lehet majd.

Nincs tehát messze az újabb, 2014-től kezdődő időszak, a tervezési munkálatok éppen ezért megkezdődnek a közösség legfelsőbb szintjein is. Most igazán alkalmas az idő arra, hogy a programok eddigi végrehajtásából az érintettek levonják a következtetéseket, megszülessenek az alapos értékelések, az elemző kritikák, amelyekre építve megkezdődhet a felkészülés a 2014-től kezdődő programok értő tervezésére és sikeres lebonyolítására.

Az újrahangolás azért is szükséges, mert a kedvezőtlen környezet és hangulat miatt az unió tagállamai nem tárják szélesre kincstáraik széfjeit, amikor a befizetésekre kerül a sor. A gazdasági válság, az unió belső pénzügyi problémái, néhány tagállam súlyos pénzügyi válsága miatt a források várhatóan szűkülni fognak. És ahogyan Magyarország közeledik az unió gazdasági teljesítményének átlagához (ebből a szempontból mindegy, hogy azért, mert Magyarország gazdasági teljesítménye nő, vagy azért, mert az uniós átlag csökken), egyre kisebb mértékben lesz jogosult az unió különféle támogatásaira.

Vagyis várhatóan kevesebb pénz fog érkezni uniós támogatásként Magyarországra 2014-től, mint amennyit 2007 és 2013 között kaptunk, illetve kapunk, így a hatékony és hatásos hasznosítás, felhasználás még fontosabbá válik.

A következő programok várhatóan két és fél év múlva indulhatnak, Magyarországon is érdemes tehát a lehető leghamarabb elkezdeni a felkészülést ahhoz, hogy az ország hasznára váló, jó programok szülessenek. Az eddigi magyarországi programokra jellemző volt, hogy az időszak első évében (2004 és 2007) kevés pályázat indult el, ami természetesen nem jó. Akkor érvényesülhet a leggyorsabban az uniós források pozitív hatása, ha már a tervidőszak elején azonnal és tömegesen kezdődhetnek a jó projektek.

A felkészülés fontos része azoknak a területeknek a meghatározása, amelyek a legfontosabbak Magyarország közép-, illetve hosszútávú fejlődése szempontjából. Ha az informatika és a kapcsolódó területek (tudásipar, e-közigazgatás, IT és hírközlési infrastruktúra-fejlesztés, high-tech K+F és termelés stb.) bekerülnek a kiemelt területek közé – a nemzetközi példák, gyakorlatok és stratégiák alapján ez indokolt –, akkor már most időszerű elkezdeni azoknak a területeknek és kiemelt jelentőségű projekteknek, fejlesztéseknek a kiválasztását, előkészítését, amelyek 2014-ben és a következő években elindulhatnak.

Ha e munka nem kezdődik meg most, akkor éveket csúszhatnak a fejlesztések, noha a források már elkölthetők lesznek. Sajnos sokszor előfordult eddig is, hogy a késedelmes tervezés és előkészítés miatt évekkel tolódtak el a pályázatok, projektek (természetesen folyamatos határidő-csúszásokat okozva), pedig a nagy csúszás miatt esetleg a forrást majd nem is lehet lehívni. A csúszások miatt a gazdaságban a források később jelennek meg, ami rontja az összteljesítményt.

Úgy gondolom, hogy a 2014-től kezdődő uniós támogatási programok stratégiai tervezése és a pénzek felhasználása legyen bátrabb az eddigieknél, legyen bátrabb a lebonyolítás, és legyen bátrabb az uniós társfinanszírozású fejlesztéseket végrehajtó intézményrendszer is.

A „bátrabb” nem azt jelenti, hogy két (vagy sok) kézzel kell szórni a pénzt, hanem azt, hogy fel kell vállalni a stratégiai szemléletet, ki kell használni a szabályok és a feltételek meghatározta teljes teret. Természetesen a feltételek kiaknázása azt is jelenti, hogy stabil és széles elméleti, gyakorlati tudást kell adni a teljes intézményrendszernek, mert bizony előfordul, hogy a támogatásokkal és az unió működésével kapcsolatos alapvető ismeretek is hiányoznak néhol.

Az eddigi uniós társfinanszírozású programokba nagyon sok mindent próbáltak belegyömöszölni. Szinte minden terület megjelent valamilyen szinten, sokszor egyszerű finanszírozássá változtatva a pályázatokat.

A bátorság itt azt jelentené, hogy ki kell választani azokat a területeket, amelyek valóban fontosak hosszabb távon és a sok elaprózódott pályázat, felhívás helyett kevesebb területre kellene több forrást juttatni. Egy példa: a 2007-től kezdődő időszakban bevezették az úgynevezett tükörpályázati rendszert, ami azt jelenti, hogy a Közép-Magyarország régióban sok olyan pályázat jelent meg, ami a többi régióban vagy a teljes országra kiterjedő programban kiírt pályázat másolata. A források korlátos összege miatt a másolat pályázatok sokszor kicsi, néhány százmillió forintos keretösszegűek voltak, amelyekre sok esetben csak néhányan tudtak pályázni. A bátrabb megközelítés itt azt jelenti, hogy nincs értelme pusztán azért kiírni egy pályázatot, hogy legyen olyanból is. Lehet, hogy ugyanaz a forrás más területen sokkal jobban hasznosítható. Ha pedig az ilyen kis keretű pályázatok költség-haszon elemzését is elvégeznénk, akkor lehet, hogy a leves (a pályáztatás költsége) többe került, mint a hús (a pályázat hatása).

A bátrabb felfogás az intézményrendszerben is szükséges. A bátrabb itt azt jelenti, hogy az intézmények és az intézményekben dolgozók felvállalják, hogy „mindent szabad, ami nem tilos”, azaz: hogy ami jogszerű, szabályos, nem ütközik jogszabályba, kiírásba vagy egyéb előírásba, azt igenis elfogadják. Megtörtént példák bizonyítják az ellenkezőjét: sok esetben előfordult, hogy bár a pályázati útmutató valamit megenged, de az illetékes intézmény dolgozói vagy a pályázat értékelői mégis ennél szigorúbb feltételeket szabnak. Például az útmutató előírja, hogy valamely költség milyen arányban vagy összegben számolható el maximálisan, a beadott pályázat értékelésekor mégsem ezt a megengedett maximumot veszik figyelembe, hanem ennél alacsonyabb értékeket tartanak elfogadhatónak, csökkentve a projekt összköltségét, mondván: „ez a szokásos”. Sőt, az is előfordul, hogy bár a költségek megfelelnek minden előírásnak (maximális, fajlagos és egyéb költségmutatók), a projektet mégis elutasítják, mert az értékelők szerint túl drága.

A bátrabb hozzáállás azt is jelenti, hogy ha a kiírók vagy a jogszabály megalkotói valamit megengedhetőnek tartanak, akkor azt engedjék is meg. Ha pedig valamely hatóság vagy ellenőr elkezdené firtatni ennek okát, akkor az intézményrendszer legyen képes megindokolni és megvédeni a döntést, hiszen megvolt a jó oka annak, hogy az a bizonyos feltétel vagy előírás abban a formában került be a jogszabályba, útmutatóba.

A bátrabb megközelítés azt is jelenti, hogy át kell nézni és ki kell használni azokat a lehetőségeket, amelyeket a jogszabályi és egyéb keretek lehetővé tesznek. Ismét egy példa: sokszor hallottam – és egyébként elterjedt vélemény –, hogy „az uniós pénzeket pályázatokon kell elkölteni”. Ahogy mondani szokás, ez ebben a formában nem igaz. Az unió jogszabályai nagyon sok formában teszik lehetővé a források elköltését, és ezekből csak egy a jól ismert pályázati forma. A sok felhasználási forma természetes is, hiszen a nyílt vagy szűkített pályázatnak, a pályázók közötti versenynek csak akkor van értelme, ha magának a versenyeztetésnek van értelme. Egyéb esetekben csak felesleges bürokrácia, ami megnehezíti a források felhasználását. Nálunk mégis a pályázati forma terjedt el, ami többnyire teljesen független attól, hogy szükséges-e a verseny a pályázók között, vagy sem.

Persze ahhoz, hogy e bátorság meglegyen, felkészült és tapasztalatokkal rendelkező szakemberekre van szükség, akik tudják, mik a lehetőségek, és hova kell nyúlni, ha valamit szeretnének elérni.

El kell ismerni, hogy az immár sok éve folyó uniós pályáztatási rendszerben folyamatosan zajlik az átalakítás és sok, tényleg kedvező változást sikerült elérni. Ám szerintem a fejekben kéne változásokat elérni ahhoz, hogy a pályázati rendszer jelentősen megváltozhasson.

Változásokat, bizonyos eredményeket gyáván is el lehet érni, de az igazán jelentős eredményekért változtatni kell a közreműködők felfogásán, hozzáállásán.