Sokan emlékeznek még a 2000-es amerikai elnökválasztásra, a szavazószelvényeket nagyítóval silabizáló számlálókra, a végkimenetelt eldöntő hihetetlen amatörizmusra. Tragikomikus volt: a csúcstechnológia centruma, az Egyesült Államok „késő-kőkorszaki” eszközökkel döntött a jövőjéről. Soha többé ilyet, irány az online világ! – hangzott el gyakran akkoriban.

Az elektronikus szavazás vagy egyszerűen csak e-szavazás a szavazással kapcsolatos különböző tevékenységekre vonatkozik: egyrészt arra, hogy elektronikus úton gyakoroljuk választópolgári jogunkat, másrészt a valamilyen elektronikus módon történő szavazatszámlálásra. Az információs társadalom további fejlődésére az előbbi lényegesen nagyobb hatást gyakorol, míg az utóbbi inkább csak technikai újítás.

Előbbinek két fajtája különböztethető meg: a bizottság által felügyelt szavazóhelyiségben történő elektronikus és az online otthoni szavazás (távszavazás). Az i-szavazásnak is nevezett otthoni számítógépen, mobiltelefonon, televízión vagy más, internetkapcsolattal rendelkező eszközökön egyaránt kivitelezhető.

A szavazási folyamat informatizálása értelemszerűen csak az infokommunikációs technológiák egy bizonyos szintjén működőképes, úgyhogy a földkerekség sok államában egyáltalán nem releváns jelenleg, fejlettebb országokban azonban egyre gyakrabban élnek vele, vagy tervezik a bevezetését. Elterjedése mégis lassabb a vártnál.

Holott számos érv szól mellette (és persze ellene is) – modern, kényelmes, idő- és (választó és állam számára egyaránt) költségkímélő. A hagyományos voksolásból kizártak (mozgáskorlátozottak, fogyatékkal élők stb.) is részt vehetnek benne, növeli a részvételi arányt (ámbátor gyakran jelennek meg statisztikák, amelyek szerint nem). Maga a webes közeg is aktivizál, egyszerű szavazóbillentyűk bevezetésével írástudatlanok is használhatják, ráadásul a ronda kézírás sem okoz galibát. A költségcsökkentés mellett talán a demokratizáló hatás a legfontosabb: otthon online olyanok is voksolnak, akik máskülönben nem mennének el az offline szavazás helyszínére. Nemcsak kényelmi okból, hanem a használható médiumok számának növekedésével, a választási lehetőségek is nőnek, a folyamatot kevésbé érezzük kötelező és egyben fárasztó procedúrának. Nyitottabbá válunk iránta. Ráadásul, az egyre nagyobb internet-penetráció jóvoltából, mind többen dönthetünk a kényelmesebb megoldás mellett.

Csakhogy – így az ellenzők – az e-szavazás mélyíti a digitális szakadékot. Egy másik fontos ellenérv: miként akadályozzuk meg a mások általi befolyásolást? Vagy hogyan azonosítsuk az anonimitás megőrzése mellett a szavazásra jogosultat? A csak az adott személyre jellemző biometrikus azonosítók (ujjlenyomat, szem, írisz, hang, kombinált megoldások stb.) terjedésével megoldódhat az identitáslopás problémája, és annak is elejét veszik, hogy ugyanaz a választópolgár többször szavazzon, ám a biztonság más – magasabb – szinteken szintén okozhat komoly gondokat.

Például hackertámadások esetében, amikor a rendszerbe politikai indíttatásból (vagy csak puszta szórakozásból) betörők szavazatok sokaságát, alkalmasint a választás végkimenetelét változtathatják meg. Vírusokkal hamisítható az eredmény, amit például az információs társadalom (és az e-szavazás) elterjedésében élenjárónak számító Észtországban bizonyított egy diák. Persze sokkal prózaibb (és könnyebben kezelhető) galibák is előfordulhatnak rendszerszinten: lassú, lefagy, akadozik az internetkapcsolat, böngészőproblémák merülnek fel, jön egy áramszünet.

A biztonsági kérdések és az átláthatatlanság bizalmatlansághoz vezet – nemzetközi felmérések szerint állampolgárok és államapparátus egyaránt hajlamos az online szavazás iránti szkepszisre. Alighanem prózai okokból: új technológiák és azokon alapuló módszerek bevezetése mindig ösztönös ellenreakciókat vált ki, győz a megszokás, a változásokat lassan fogadjuk el.

Az eredmények nehezebb feldolgozhatósága a végső ellenérv. Általában az elektronikus szavazógépek ellen hangoztatják, legutoljára az Egyesült Államokban elvileg már idén „munkába álló” (nem internetes) DS200 optikai szkennerrel kapcsolatban, ami egyszerűen nem felel meg a szövetségi szabványoknak.

A DS200 újabb fontos kérdést, a szóhasználatát veti fel: hasznos lenne a választópolgárokban tudatosítani, hogy e- és i- nem egy és ugyanaz. Míg az előbbi offline elektronikus megoldásokra is vonatkozhat, addig az utóbbi kizárólag online.

Ne legyenek kétségeink: hiába a temérdek ellenérv, pro és kontra viták, előbb az e-, majd az i-szavazás teret nyer. Hosszú időbe telik, mire kiszorítják a hagyományosat, a következő években inkább azt kiegészítve, azzal párhuzamosan funkcionálnak majd.