A „nemzeti vagyon” legtöbbünk számára szántóföldek, bányák, erdők, különböző ingatlanok, gyárak és hasonló megfogható dolgok összességét jelenti. Van azonban még valami, ami szükséges ahhoz, hogy ezek valóban vagyonná váljanak, sőt, egyáltalán létezzenek és fennmaradjanak: az a tudás, ami hasznossá teszi az erőforrásokat az ember számára. Az információ kezelésének eszközei pedig lehetőséget adnak e hatalmas mennyiségű tudásnak a megőrzésére és átadására.

A vasércbánya ugyebár nem attól értékes számunkra, hogy egy csomó érc van a föld alatt, hanem attól, hogy vannak, aki tudják, hogyan kell a vasércet kibányászni és az ércből nyersvasat, majd vastárgyakat készíteni. A termőföld sem lesz termő, ha senki sem tudja, miként kell az adott területnek, éghajlatnak megfelelően gazdálkodni rajta. A két tényező, informatikai párhuzammal élve, a hardver és a szoftver legtöbbször nem választható el egymástól. Nyilvánvaló ez azok számára, akik már egyszer is nekiláttak sütni-főzni. Lehet, hogy mindent pontosan úgy csinálunk, ahogyan az a receptben le vagyon írva, ám a sütemény mégsem lesz ugyanolyan, mint a nagymamáé, mert hiányzik valami – a több évtizedes tapasztalat.

Nyilvánvaló dolgok ezek, ám a különböző fejlesztési pályázatokban, programokban mégis előfordul gyakorta, hogy a két, egymás létét feltételező tényező közül valamelyik - legtöbbször a „szoftver” - hiányzik, vagy nem kap ugyanakkora figyelmet, mint a másik. Miért fontos ez? Azért, mert ha egy ország gazdasági fejlődésre vágyik (most ezeket értsük a köznapi értelemben, nem belemenve abba a vitába, hogy mi a fejlődés és a tudás), a korábbinál jobban szeretné kiaknázni a lehetőségeit, akkor talán a legfontosabb elem az ehhez szükséges tudás, kultúra felhalmozása, összegyűjtése és hasznosítása. A tudás felhalmozására sok - nem ritkán extrém - példát láttunk a történelemben: a tudósok önkéntes vagy kevésbé önkéntes összegyűjtése az uralkodók udvaraiba, s ide sorolható a német tudósok - mondjuk úgy diplomatikusan - áttelepülése az Amerikai Egyesült Államokba a második világháború után.

A tudás szerepének fontosságát mutatják ezek a példák. Egyes kutatók ki is jelentik, hogy valójában minden emberi társadalom információs társadalom, tudástársadalom, mert a társadalom összetartó ereje a fejekben lévő tudás és az emberek közötti kapcsolat, információáramlás. 

Íme, a mindennapokból vett példa: a faluban, amelyet van szerencsém jól ismerni, a házakhoz, ahogyan általában, jó nagy kertek tartoznak, amelyek parlagon hevernek. És nem csak pénz, idő, erő, vetőmag, gép stb. hiányában, hanem azért is, mert akár egy-két generáció is elég volt ahhoz, hogy a jó terméshez szükséges tudás elenyésszen - enélkül pedig a legjobb szándékkal, akarattal, bármekkora befektetéssel sem lesz megfelelő az eredmény. A szakmai tudás, tapasztalat nélküli próbálkozás a kertben időpocsékolás, erő és pénz elvesztegetése. Arról nem is beszélve, milyen rossz érzés látni, hogy a temérdek munka eredménye a satnya, beteg és ízetlen zöldség vagy gyümölcs. Így aztán nem csoda, ha a próbálkozók közül sokan felhagytak az erőfeszítésekkel. Ahhoz, hogy változást érjenek el, akármilyen furcsán is hangzik is, azoknak, akik falun, kertes házban élnek, újra meg kell tanítani azt, amit a nagyszülei még kiválóan tudtak.

A tudás egyebek között erőforrás, vagyon, így aztán világméretű versenyfutás folyik e téren is. Különböző ranglistákat természetesen gyártottak a szakértők erre is. A tudás egyik nagyon fontos tulajdonsága, hogy gyorsan keletkezhet, továbbítható és átadható, s gyorsak a változások e területen. Az ilyen rangsorokban ezért nagyon gyorsan le lehet maradni, ha valaki nem követi az eseményeket.

Magyarország sem kivétel, ebből a szempontból sem, része a világnak, így ennek a világméretű rendszernek is. Ha a gazdaság fejlesztése, az értékteremtés, a tudásvagyon bővítése a cél, akkor bizony nagy hangsúlyt kell fektetni a „szoftverre”, a „humán erőforrásra”, az élet, a gazdaság különböző területein korábbi évtizedekben, évszázadokban, évezredekben felhalmozott tudás megtartására, fejlesztésére és megfelelő alkalmazására. Nem diplomagyárakról van itt szó, hanem a meglévő tudásvagyonnal való gazdálkodásról.

A tudásgazdaság nagyon sok mást is jelent, mint internetet és számítógépeket. Meg kellene változtatni azt a képet, amely szerint a tudástársadalomban, a tudásgazdaságban mindenkinek számítógép van az asztalán és a mobiltelefonján internetezni is lehet. Nem is a diplomák száma a megfelelő mérőszám, mert ezek – bár fontosak – messze nem elégségesek ahhoz, hogy a fejekben lévő vagyont lehessen fejleszteni és használni. A kreatív gazdaság fejlesztése sem azért lényeges, hogy szebb színes ikonok legyenek a mobiltelefon képernyőjén és ezek letölthetőségével jó sok pénz lehessen keresni, hanem azért, mert olyan tudásközpontok jöhetnek létre, amelyek alkalmasak a tudás „előállítására” és más területekről a tudás „vonzására”, ezzel pedig a szemmel nem érzékelhető, de nagyon értékes tudásvagyon növelésére. Az informatikának persze komoly szerepe van ebben, mint a tudással való gazdálkodásra alkalmas - de azzal nem egyenlő - technológiának.

A különböző hazai programokban, stratégiákban, pályázatokban megjelennek-megjelentek azok az elemek, amelyekből látható, hogy a terület fontossága ismert (kreatív gazdaság, kutatás-fejlesztés, különböző archívumok fejlesztése stb.), de ahhoz, hogy a területen lényegi legyen az előrelépés és a magyar Nobel-díjasok ezentúl többnyire magyarországi kutatásaik után kapják meg az elismerést, nagyobb figyelmet érdemes szentelni a tudással való gazdálkodásnak, beleértve mindent, ami értéket képviselhet és teremthet. A régi gyümölcsfajták termesztése, a hagyományos magyar konyha, a kézművesség, a tudomány, a kutatások, szabadalmak, találmányok és még ezer dolog beleérthető ebbe. Mindenki válogathat kedvére, de összességében mindegyik beletartozik abba, ami nemzeti vagyonnak is nevezhető.

Ha már hagyományos magyar konyhát említettem, érdekes olvasni a kora középkori recepteket, azt, hogy mit ettek errefelé, amikor sem burgonya, sem paprika, sem paradicsom, sem a ma jól ismert keleti fűszerek nem voltak. A borzsültet azonban valószínűleg kihagynám.