Zenét lopni is bűn. A címben idézet közismert (közismert? – egy bizonyos Kodály Zoltántól származó) mondásból szerintem nem az következik, hogy mégse bűn.

Aki valaha is kísérletet tett arra, hogy hangszerből vagy pusztán Isten adta saját testéből bocsásson ki igazi zenévé kiterebélyesedő hangfolyamot, az tudja: nem egészen úgy van az, hogy az ember csak elhatározza, és máris felhangzik a hang, tisztán és lélekkel.

Vegyünk példának okáért egy dzsessz szaxofonost, aki kora gyermekkorától dzsessz szaxofonos akart lenni. Egészen kicsi gyermekként még gitározással kezdte, mert a teste még nem volt kész a szaxofon megszólaltatására. Aztán jöhetett a klarinét, a szaxofon előhangszere. Napi rendszeres gyakorlás, előbb csak egy óra, aztán egyre több. A szaxofonnal már napi 3-4 óra a kötelező penzum, ha formában akar maradni – 3-4 óra szenvedés a közös szabad játék és a közönségsiker okozta öröm reményében.

Vegyünk egy másik példát is, egy klasszikus zenét játszó gitárosét, aki – természetesen – mindig is gitáros akart lenni. Napi 3-4 óra gyakorlás, amikor már a felső szintre érkezik, szigorúan a mester által beállított kéz- és testtartással, technikával. Aztán hirtelen használhatatlanná válik az egyik kéz, valószínűleg a nem e zenészhez illő technika vak erőltetése miatt. Összeomlás, padló. Aztán mégis, lassan és kínokkal újrakezdi, és megint napi sok óra gyakorlás, s kihozza magából, amit addig még soha.

Zene. Szenvedés és gyönyör. Élet.

Kedvenc weboldalamon, az www.infoter.eu-n három olyan videóanyag is látható, amelyek a szellemi tulajdonnal, a szerzői jogokkal és azok védelmével foglalkoznak, illetve azzal, hogy a digitalizált művek nagy elosztó helyén, a világhálón hogyan is szerezzük be a hallgatni való zenei produktumokat. A tusnádfürdői kerekasztal-beszélgetésen sok szögből vetül fény a témára, jogászok és jogvédők, továbbá a Magyar Kalózpárt elnöke is kifejti álláspontját.

A Magyar Kalózpárt elnöke felkavarja az állóvizet, gondolkodásra késztet és felráz. Meg is nyugtat, amikor azt mondja, hogy akkor is volt művészet, kultúra, amikor még nem is létezett olyan, hogy szerzői jog. És időrendben legutóbb a legendás Victor Matyi mutatja be, hogy a magyar zeneszerzők jogait miként védelmezik.

Nem teljes a kép, ami egyébként is rendületlenül változik.

Az bizonyosnak látszik (vagy inkább hiszem), hogy alkotó tehetségek nélkül nincs élet. Folyjon csak a disputa viszont arról, hogy vajon miként és mennyire becsüljük meg őket.