Infoter.eu cikkajánló

Nincs megjeleníthető elem

Friss kommentek

Válogatás az infoter.eu legolvasottabb cikkeiből

Nincs megjeleníthető elem


'13 feb
18
09:05

Segélykiáltás szárnyalásra való időkben

Mester Sándor

ikt op.JPG

Nem elég innovatívnak lenni, annak is kell látszani. Különösképpen akkor, ha történetesen egy ország kormányáról van szó.

Amióta közzétettük (lassan egy hónapja), azóta ízlelgetem egyesületünk (Informatika a Társadalomért Egyesület) közleményét arról, hogy a következő uniós költségvetési ciklusban legyen dedikált operatív programja az infokommunikációnak. Továbbá az is szükséges – hangsúlyozza az egyenesen a kormánynak címzett nyilatkozat –, hogy a majdan rendelkezésre álló fejlesztési forrásoknak legalább a 10%-át rendeljék az Infokommunikációs Operatív Programhoz, ezzel is szolgálva a versenyképesség erősítését.

Tömör, nem kerülgeti a forró kását: a kommüniké még 190 szó sincs a címmel egyetemben, tág teret nyit ekképpen az értelmezésnek és a magyarázatoknak.

Kezdjük talán azzal, hogy miért pont a kormány a címzett. A közelmúlt politikai és szakpolitikai nyilatkozataiból egyre világosabban bontakozik ki az a közeli jövő, amelyben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) eltűnik a föld színéről, az irányító hatóságokat pedig az illetékes minisztériumokhoz rendelik. A most befejeződő 2007-2013-es uniós költségvetési időszakban – ez már egyre nyilvánvalóbb – csupán a csodával határos módon használhatjuk fel maradéktalanul a rendelkezésre álló fejlesztési kereteket. Kevésbé bonyolultan megfogalmazva: minden valószínűség szerint maradnak olyan pénzek a brüsszeli kasszákban, amelyeket e költségvetési időszak elején még nekünk szántak. A kormányfő által is meghirdetett módon az uniós fejlesztési forrásokat elosztó és a fejlesztések megvalósítását ellenőrző magyar intézményrendszer megújul, amely intézkedésnek a célja tiszta és világos: legyen könnyebb a fejlesztési forrásokhoz való jutás a magyarországi igénylőknek (csökkenjen a bürokrácia), javuljon hazánk képessége az uniós források hasznosítására.

Az önkritika jeleként is értelmezem e drasztikus átszervezést, hiszen az NFÜ teljes menedzsmentjét a kormány cserélte le hatalomra lépésekor, megteremtve a megújulás személyi feltételeit. A legfontosabb alapja tehát megvolt annak, hogy a fejlesztéspolitikában új fejezetet nyithassunk, és hogy felgyorsuljon a források felhasználása. Nem a tervek szerint alakultak azonban a dolgok, ezért tavaly júliusban létrejött a kormányfő által irányított Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság, ami világossá tette: az uniós pénzekért harcoló érdekcsoportok csatájában meggyengült NFÜ-nek a napjai meg vannak számlálva.

Nézzük meg azt is, hogy miért is tarthatja egyesületünk fontosnak egy önálló infokommunikációs operatív program létrehozását.

Amint a nyilatkozatban el is hangzik, a korábbi nemzeti fejlesztési kerettervekben az infokommunikációs innováció elszórtan jelent meg. Emlékszem az akkori időkre és az akkori érvekre. Az infokommunikáció a mindennapok részévé vált, beágyazódott, mindenütt jelenvaló lett, ezért a fejlesztését nincs értelme külön kezelni és emlegetni, hanem az gazdasági-társadalmi ágazatokhoz, területekhez rendelve, az adott területek fejlesztéseinek integráns részeként kell megtervezni, elindítani.

A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy ebben az elosztott struktúrában nem beágyazódik, hanem az ágazati, területi érdekek érvényesülése közepette inkább elsüllyed az infokommunikáció, amely pedig egyébként változatlanul és mindenütt a fejlődés, az innováció motorja. Nagyon el kell rontani a projektjeit ahhoz, hogy ne legyen egyértelműen pozitív gazdasági-társadalmi hatása (amire – jegyezzük meg lecsendesítő zárójelek között – azért találhatni közelmúltunkban nálunk is példát).

Ha létrejön, az elkülönítetten tervezett és menedzselt operatív program kiemeli az infokommunikációt, értékelhetővé, mérhetővé és jelentőségének megfelelően prioritássá teszi.

Egyesületünk nyilatkozatát segélykiáltásként is értelmezem: infokommunikációs iparunk nehéz időket él olyan időkben, amikor szárnyalnia kellene. A versenyképesség növelése ugyanis mind országos, társadalmi, mind pedig munkavállalói szinten egyre inkább olyan mutatókkal méretik, amelyek a digitális világban való jártasságot osztályozzák.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://infoter.blog.hu/api/trackback/id/tr455084725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása