Az előző, e témában készült bejegyzésben leginkább a problémák szerepeltek. Szükséges azonban azt is bemutatni, milyen szabályozási kereteket fogadtak el a döntéshozók ahhoz, hogy lassuljon az elektronikai hulladék hegyeinek növekedése.

Magyarország, mint tagország számára nyilván az Európai Unió céljai és kényszerei a legfontosabbak, így elsősorban ezeket indokolt bemutatni. A terület nagy és szerteágazó, csak a legfontosabbak kerülhetnek sorra, de ha valakit érdekel vagy érint a téma, elindulni már ennyivel is tud.

Az Európai Unió, szokásaihoz híven, a célokat különböző szintű stratégiákban határozza meg, majd ezek végrehajtását a tagállamokra kisebb-nagyobb mértékben kötelező jogszabályokban írja le.

Az Unió jelenlegi stratégiája összefoglalóan az EU 2020 nevet viseli, ez a 2020-ig elérendő célokat fogalmazza meg. A stratégián belül az egyes területekre lebontják a célokat és a szükséges feladatokat, amelyeket azután a jogszabályok jelenítenek meg. A cél ebben az esetben az, hogy a visszagyűjtött hulladék mennyisége elérje az előző két évben az adott tagállamban piacra vitt elektronikus és elektromos berendezések, áruk tömegének 65 százalékát.

A legfontosabb jogszabályok az Európai Parlament és a Tanács 2002/96/EK irányelve (2003. január 27.) az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól, és az ezt módosító két irányelv, a 2003/108/EK és a 2008/34/EK számú.

Irányelvekről van szó, ami az uniós jogban azt jelenti, hogy a jogszabályok konkrét elérendő célokat tűznek ki, de a megvalósítás módja a tagállamok felelőssége, rájuk van bízva. Emellett a jogszabályokat az irányelv célkitűzéseihez kell igazítani, meg kell jelenjenek a tagállamok jogrendszerében is.

A fenti irányelvek abból a szempontból is különösen hasznosak, hogy az elérendő célok mellett tartalmazzák az Unió környezetvédelmének, hulladékgazdálkodásának alapelveit (elővigyázatosság elve, megelőzés elve, szennyező fizet elve, hogy a környezeti károkat elsődlegesen azok forrásánál kell leküzdeni). Ezen kívül leírják, hogy mit jelent a szelektív hulladékgyűjtés, hogyan kell ezeket alkalmazni, milyen feltételeknek kell ezen belül megfelelni, mit és hogyan kell kezelni és milyen egyéb kötelezettségek vannak ezzel kapcsolatosan (például finanszírozás, tájékoztatás stb).

Az Unió egyébként folyamatosan követi, hogyan alakul a célok megközelítése, milyen sebességgel halad a folyamat. Sajnos meg kell jegyezni, hogy a korábbi felső szintű stratégiák (például Lisszaboni Stratégia, eEurope stratégiák) az Unió által is bevallottan nem érték el céljaikat, többször felülvizsgálatra kerültek. Ezért az ambiciózus célok elérése, különösen a jelenlegi európai gazdasági helyzetben, mindenképpen jelentős erőfeszítéseket és komoly elhatározást igényel minden fél részéről.

Magyarország éppen a közelmúltban alakította át a környezetvédelemmel kapcsolatos jogszabályi és intézményi rendszert, ami természetesen érinti az e-hulladékot is. A Magyar Közlönyben 2011. július 4-én jelent meg a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény. A törvény a termékdíjak meghatározása és a termékdíj lebonyolítási rendszer leírása (termékdíj mérték, begyűjtés, felhasználás stb) mellett tartalmazza egy új szereplő, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség meghatározását is. Az Ügynökséget a környezetvédelemért felelős miniszter alapítja, állami tulajdonú társaság. Feladata a díjköteles termékekből (ebbe beletartozik az elektronikai és elektromos hulladék is) keletkező hulladékok hulladékkezelési rendszerében a közvetítői feladatok ellátása (például gyűjtés-hasznosítás kialakítása, monitoring, a hulladékgazdálkodás fejlesztése, környezettudatos nevelés).

Szintén kiemelhető jogszabály a 264/2004. (IX. 23.) Korm. rendelet az elektromos és elektronikai berendezések hulladékainak visszavételéről. A rendelet az ebbe a körbe tartozó termékek előállításában és forgalmazásában részt vevő különböző szereplők (gyártó, koordináló, kereskedő) feladatait írja le a hulladékkezelésben.