Bárkivel megeshet, hogy az okmányai egyszer csak eltűnnek. Nemrégen ez történt velem is, már csak azt nyugtázhattam szomorúan, hogy az irataim nincsenek meg. Elvesztek vagy ellopták őket, nem tudom. Az elvesztésnek-ellopásnak éppen az a lényege, hogy a tulajdonos nem tudja, miként is történt. Később aztán egy kedves megtalálónak köszönhetően minden meglett - minden jó, ha a vége jó. Az üveghegyen is túl, ott, ahol a kurta farkú malac túr. De hogyan kerül kormányablak a történetbe?

Amikor észrevettem, mi történt az iratokkal (személyi igazolvány, lakcímkártya), rögtön arra gondoltam, hogy visszaélnek velük, ezért amilyen gyorsan tudtam, intézkedtem.

A helyi államigazgatás rendszerében nagyon komoly változások zajlanak. Az egyik eleme ennek, hogy kialakítják a kormányhivatalok-kormányablakok rendszerét, létrehozzák az államigazgatás-közigazgatás helyi központjait, ahol mindenféle ügyes-bajos dolgot el lehet intézni. Gondoltam, itt az alkalom felmérni egy ilyen hivatal-kormányablak működését, így aztán a legközelebbi megyeszékhelyre vezetett az utam. Kisebb keresgélés után meg is lett a kormányablak.

(Hamarosan kiderül, hogy e posztom címében miért a "kormányablak mellett" szerepel, és hogy miért nem írtam le a város nevét.)

Az iratok elvesztése miatt kissé izgatottan csörtettem be a „Kormányablak” feliratú bejáraton. Mielőtt odaértem volna, át kellett haladni az előtéren, ahol a szokásos pult és mögötte a szokásosan ülő ember fogadott. Feltettem neki a kérdést, hogy személyi igazolvány elvesztésével, bejelentésével, cseréjével foglalkoznak-e a Kormányablaknál. A válasz a következő volt:

- Nem. Azt a polgármesteri hivatalban lehet elintézni. Arra.

Nyomatékképpen mereven, kissé lenézően rám nézett és az ajtó felé mutatott, amerre a másik hely található. Mivel nem ismerem ezt a várost, nem tudtam, merre kell menni, ezért megkérdeztem. Újra ez a válasz érkezett:

- Arra.

És ismét az ajtóra szegeződött a kinyújtott mutatóujj.

S mivel odavetett a vak sors és érdekelt, mivel foglalkozik az új kormányablak, feltettem a kérdést, ha nem ezzel foglalkozik, akkor mit lehet itt elintézni, mit csinálnak az ablakban. Sajnos ez a kérdés túl nehéznek bizonyult, csak egy bizonytalan tekintetet kaptam válaszul. Beláttam, hogy nincs értelme bármit is kérdezni, időm és kedvem pedig amúgy sem volt folytatni az élvezetesnek nem mondható társalgást, így uszkve 20 méteres távolságról pillantást vetettem a kormányablakra, megfogadtam a tanácsot és utcai járókelők segítségével megtaláltam a hivatalt.

Mi ebből a tanulság? Lehet bármilyen hiper-szuper csillogó-villogó ügyfélszolgálatokat, közigazgatási szolgáltatásokat, e-közigazgatást és hasonlókat építeni, az eredmény nagyrészt az ott dolgozóktól, a szolgáltatások működtetőitől függ. Ha olyan ember ül a hivatal bejáratában, aki bicskanyitogató stílusban beszél az oda érkezőkkel és kevés fogalma van arról, mi folyik pár méterrel mögötte, akkor lehet bármilyen szép az épület és kedvesek az ügyintézők, világszínvonalúak a szolgáltatások, az első negatív benyomás nehezen váltható pozitívra.