Fukarkodni szokás a dicsérettel Magyarországon – tisztelet a számos kivételnek. A tág értelemben vett közigazgatás, amelybe minden beleértendő, amivel az állampolgár az állam, a közhatalom (minisztérium, önkormányzat, hivatalok stb.) oldaláról találkozhat, kiemelt célpontja a bírálóknak. Nyilván van ennek alapja, de nagyon fontos, hogy olykor megemlítsük, ha volt-van fejlődés, javulás a szolgáltatásban.

Hogy miért nagyon fontos ez?

Ha tudományosan akarom leírni, akkor hadd idézzem a változás-menedzsment egyik elemét, amit egyébként múlt héten volt szerencsém hallani újra egy képzésen. A változásokkal kapcsolatos elfogadási folyamat egy szép görbét ír le. Ennek több szakasza van, a vége természetesen a változás elfogadása és az elfogadottak melletti  elkötelezettség. Az elfogadásnak és az elkötelezettség megteremtésének nagyon fontos mozzanata az, hogy az elért eredményeket megfelelően és pozitívan értékeljük, örüljünk annak, hogy elértük ezeket.

Személyesebben és kevésbé tudományosan azt mondom, hogy ha jól akarjuk érezni magunkat a bőrünkben, akkor, ha valamit elérünk, álljunk meg egy pillanatra, nézzünk körül, élvezzük a napsugaras hangulatot, örüljünk és legyünk büszkék.

Igaz, lehet, hogy az én ingerküszöböm magasabb, mint másoké, de szerintem amikor a korábbi állapotot összehasonlítható egy maival, akkor a különbség akár számszerűsíthető is.

A fenti hosszas bevezetőnek az az oka, hogy az utóbbi időszakban olyan fontos fejlesztések történtek a közigazgatás és ezen belül az e-közigazgatás területén, amelyek tényleg hasznosak, és amelyeket mindenképpen érdemes megemlíteni – és nem kizárólag a hibákról beszélni. Mindössze néhány példát sorolhatok fel a terjedelmi korlátok miatt, de szerintem ha más is felemeli a fejét, kitekint a tágabb horizontra és elgondolkodik, biztosan neki is jut még néhány jó példa.

Szerintem az okmányirodai ügyintézésben pozitív változás tapasztalható, akár személyesen, akár on-line igyekszünk ügyeinket intézni. Persze nem mindenben, és még számos téren van javítandó, ám az alapvető feladatok (személyi kiállítása, lakcím-kártya, útlevél ilyesmi) szerintem teljesen jól intézhetők, értelmes határidőkön belül  – nyilván az irreális elvárások nem teljesíthetők. Az ember bemegy az okmányirodába, vár, nem is túl sokat, és elfogadható időn belül elkészül az okmánya. Volt, hogy sajnos sok mindent kellett intéznem egyszerre, és azt tapasztaltam, hogy bizony a közmű-szolgáltatók ügyintézése – bár nem volt túl vészes az sem – bonyolultabb és hosszadalmasabb volt, mint az okmányirodáé.

A másik kedvenc példám az elektronikus ügyintézés adóügyekben. A bevallásokat, átutalásokat, egyebeket most már el lehet intézni teljesen elektronikusan is, ami bizony nagy könnyebbség, ha valakinek amúgy is sok a dolga. Persze, itt is vannak hibák, nem állíthatom, hogy ennél jobb már nem lehet, de az előrelépés egyértelmű.

A harmadik példám a földhivatali ügyintézés. A tapasztalataim ebben nagyon korlátozottak, hiszen engem mindig csak egy bizonyos földhivatal érint a lakhelyem miatt, de ott, ahová járnom kell, az utóbbi években igen pozitívak a változások. Nem mondom, hogy tökéletes a helyzet, de az utóbbi pár alkalommal, amikor ott voltam, sosem kellett hosszan várakoznom, és az eredményről is elég gyorsan megkaptam a végzést. Az utolsó alkalommal bementem, úgy negyed órát kellett várnom, és a végzés egyetlen hét alatt megérkezett. A következő lépés itt a széles körű elektronikus ügyintézés bevezetése lehet.

Tegyük hozzá, hogy a fenti és más eredmények, példák a közigazgatás köztudottan erőforrás-hiányos helyzetében (nem megfelelően elosztott erőforrásokkal), többnyire kiszámíthatatlan gazdálkodási környezetben születtek meg.

Nem kell felcsapni a hurráoptimistának, és a kincstári optimizmust is meg lehet hagyni a kincstár őrzőinek. Az eredményeket, az elvégzett munkát azonban értékelni kell, ki kell mondanunk, ha szeretnénk, hogy megismétlődjön, és ha jobban akarjuk magunkat érezni itt.