A gazdaság beindítása és a foglakoztatás növelése – kiemelt célok, amelyek jelzik, hogy nehéz időket élünk. Hivatalos és nem hivatalos nyilatkozatokban, sajtótájékoztatókon, stratégiákban gyakran említik azt is, hogy e célok eléréséhez újraiparosított termelési és logisztikai központtá kellene válnia az országnak. Sajnos egy ideje Magyarország nyersanyaggal és energiahordozókkal már nem áll jól, így adja magát, hogy arra is érdemes – vagy leginkább arra érdemes – alapozni, amiből több van. Tudásból jobban állunk, ami legalább olyan fontos eszköz és nyersanyag a gazdaság fejlesztéséhez, mint a „hard” termelés.

Számos indokot lehetne felsorolni, de közöttük van két kiemelten fontos, amelyek miatt információt, tudást legalább olyan fontos „termelni”, létrehozni és ezzel a gazdasági fejlődést megalapozni, mint a „brick and mortar” néven is emlegetett fizikai gazdaságot.

Az egyik indok, hogy a megalapozó tudás, a „szoftver” léte nélkül a „kézzelfogható” termelés egyszerűen nem lehetséges. A kecskeméti Mercedes-Benz gyár megépítése nem akkor kezdődött, amikor lerakták az alapkövét, hanem akkor, amikor a Daimler AG vezetői hosszas előkészítés és tervezés után úgy döntöttek, hogy megépíttetik ezt az üzemet és nekiláttak a megvalósításnak. A gyár nyilván előbb létezett a mérnökök fejében, a tervezéshez használt számítógépek memóriájában és a tervasztalon, mint fizikai valójában. Az itt készülő autókat is először meg kellett tervezni, mégpedig úgy, hogy azok megfeleljenek az előírásoknak és a felhasználók mostani és a közeli években várható igényeinek.

Ha nincsen megfelelő szellemi kapacitás és tudás egy országban, akkor egyszerűen nem lesz lehetséges olyan termékek előállítása, amelyekre igény mutatkozik akár belföldön akár külföldön. Ha esetleg a termelés háttértudás nélkül működik, akkor ugyanolyan függő viszonyba kerülünk a külföldi tudásközpontoktól, mint ahogyan függünk más országoktól az energia vagy a legtöbb nyersanyag szempontjából. Tipikus példa erre, hogy külföldi mérnökök érkeznek a gyártóüzem beindításához, ám általában néhány év múltán továbbállnak, az ismétlődő folyamatok fenntartásához már nem szükséges extra tudás.

Sajnálatos és aktuális példa a magyar vidékre leselkedő nagy veszély, annak a tudásnak az elvesztése, amelyet az elődeink halmoztak fel a gazdálkodásban, földművelésben, az életfeltételek megteremtésében. Lehet valakinek bármekkora földje is, ha nem tudja, hogyan kell megművelni, akkor bizony nem sok hasznot hajt vele. Teremhet bármennyi gyümölcse, ha nem tudja, mit kezdjen vele. Ha e tudás eltűnik – és sajnos sok helyen ez már megtörtént –, akkor lehet terveket szőni a mezőgazdaság virágzásáról, de sajnos végül nem marad más, mint elmenni a boltba és bevásárolni a máshol, más országokban megtermelt élelmiszert, mert enni kell.

A „szoft” és a „hard” nyersanyag közötti nagy és megkerülhetetlen különbség az, hogy vasércet, kőolajat a föld mélyében vagy egy folyót az energiatermeléshez nem lehet „gyártani”, míg a tudás belátható időn belül megteremthető, ide vonzható.

A másik fő indok, hogy a tudás önmagában képes értékeket, jövedelmet, sőt, gazdagságot teremteni. A teljes emberi történelem során mindig ott voltak a Föld kulturális, szellemi és gazdasági központjai, ahol a különböző területeken felhalmozott tudást hordozó emberek, intézmények koncentrálódtak, gyarapítva az adott város, térség, állam gazdaságát és gazdagságát.

Nem véletlen, hogy a legerősebb államok is – bárhol is legyenek e sárgolyón – folyamatosan nagy erőfeszítéseket tesznek és nagyon komoly, hazai mércével nem mérhető nagyságrendű összegeket áldoznak arra, hogy a legjobb elmék és kutatók náluk dolgozzanak. Ugyanúgy, mint bármilyen érték esetében, a tudásnál is szükséges egy kritikus tömeg, ami már elegendően nagy ahhoz, hogy ténylegesen érezhető legyen a hatása, és ez sokaknak nagyon sokat ér.

Ha elfogadjuk azt a nyilvánvaló tényt, hogy a tudás nélkülözhetetlen a gazdaság fejlesztéséhez és a társadalmi „jobblét” megteremtéséhez, a tudás termeléséhez, koncentrálásához a receptek rendelkezésre állnak, nem kell feltalálni a spanyolviaszt. Elméleti és gyakorlati szakemberek tonnányi irodalmat írtak erről, a legfontosabb eszközök, teendők ismertek ahhoz, hogy – a diplomagyártást elkerülve – Magyarország mind a „hard”, mind pedig a „szoft” vagyonát gyarapíthassa. A kettő nem létezhet egymás nélkül, így nincs más megoldás, mint az egymást kiegészítő közös fejlesztésük.

Az uniós fejlesztési alapok pedig bőséges forrással segíthetik vagyonosodásunkat.