A nagy visszhangot kapott kémrepülőgép-eltérítés után ismét Amerika és a megfigyelés került a középpontba. Ezúttal egy nagyszabású tervről hallani, amelynek megvalósultával a hírszerzés hamarosan úgy figyelheti meg a világ bármely pontját, ahogyan azt eddig csupán a filmekben láthattuk.

Ma használt megfigyelési módszerek

Manapság a műholdak működése korlátozott, hiszen átlagosan mindössze minden negyedik napon tudnak új felvételeket készíteni egy adott régióról, és felbontásuk is korlátozott, ezért a folyamatos megfigyelés nem lehetséges.

Korlátozott felhasználásuknak több az oka. A műholdak általában alacsony Föld körüli pályán mozognak (LEO, Low Earth Orbit), legalább 80 és legfeljebb 2000 km magasságban. A LEO tartományba viszonylag könnyű és olcsó eljuttatni egy műholdat. Az ebben a magasságban keringő objektumok optikája kisebb teljesítményű és méretű, illetve az adattovábbítás is könnyen megoldható a szállítás mellett. E pályán (nem poláris LEO pályán) mozog például a Nemzetközi Űrállomás (ISS, 360 km magasan) vagy a Hubble űrtávcső is (599 km magasan).

Van azonban hátulütője is LEO sávba telepített technológiának: nem lehet őket magasabbra vinni, mert a távolság függvényében a képminőség rohamosan romlana, ezért egészen a DARPA bejelentéséig ezek a műholdak jelentették a megfigyelés csúcsát.

A repülőgépes megfigyelés a tiltott területek miatt szintén meglehetősen korlátozott és a repülők nem képesek akkora magasságban repülni, hogy észrevétlenek legyenek. Az eddigi repülőgépes megfigyelők csúcsának számító drone-ok sebezhetősége pedig mára egyértelművé vált a közelmúltban „lesegített” példány botránya kapcsán.

A MOIRE projekt

A DARPA, a Pentagon kutató szárnya egy olyan óriás űrteleszkóp megalkotásán fáradozik, amely nem a világegyetemet, hanem a Földet pásztázná. A projekt hangzatosan Membrane Optic Imager Real-time Exploitation (MOIRE) névre lett keresztelve, ami utal a megvalósítás mikéntjére.

A Föld körüli, geoszinkron (GEO) pályáról már állandóan megfigyelés alatt tartható a bolygó bármely területe. E pálya ugyanis a Föld forgásával megegyező irányban halad, amelynek keringési periódusa 23 óra, 56 perc, 4 másodperc. Egy geoszinkron pályán lévő műhold mindig ugyanazon földrajzi hosszúság fölött látszik, vagyis a felszín adott pontjáról, adott időpontban mindig ugyanott látszik a műhold. Hátránya azonban a távolsága, hiszen a Földtől immár 36 ezer km magasságba kellene megfelelő optikával rendelkező műholdat küldeni, erre eddig a mai technológia nem volt képes.

Ekkora távolsághoz olyan hatalmas lencse kellene, amely szállítására nem igen létezik ma megfelelő eszköz, ezért a készülő megfigyelő egység egy trükkhöz folyamodik. A MOIRE programon belül olyan kibontható, rendívül vékony, viszont hatalmas felületű (20 méter átmérőjű) optikát fejlesztettek ki a mérnökök, amely a műhold előtt egyfajta szemüvegként viselkedik a maga egyedi diffraktív mintájával.

Összehasonlításként a NASA, az ESA és a Kanadai Űrügynökség következő generációs távcsöve, a James Webb űrteleszkóp 6,5 méteres optikával készül, ami hatszor nagyobb a Hubble fénygyűjtőjénél. Mivel már ez a méret is meghaladja a ma használt hordozók kapacitását, a James Webb elsődleges tükre is kibontható, méhsejt alakú elemekből áll majd. E távcső is GEO pályára kerül majd.

Természetesen a megfelelő működéshez, a képek feldolgozásához még szükség van egy nagy, mégis könnyű szerkezetre, amely a membrán optikát tartja, továbbá másodlagos optikai berendezésekre, amelyek a diffrakció alapú lencsét széles sávú képfeldolgozó egységgé alakítják, illetve extrém pontos képstabilizálásra, helymeghatározásra és még számos elemre.

A három fázisból álló projektben a második fázis keretében már elkészült egy 5 méter átmérőjű lencse prototípusa. A készítő Ball Aerospace demonstrálta is működését, illetve az első fázisban már kidolgoztak a hordozásra is egy megfelelő technológiát. Jövőre egy 10 méteres konstrukciót és annak szállítási megoldását kell kimunkálniuk a mérnököknek.

A teljes projekt 500 millió dollárosra tervezték. A teleszkóp végül egy legalább 100x100 km-es területen belül másodpercenként egy képkocka sebességgel valós időben lesz képes felvételeket közölni. Ami viszont a hadseregnek fontosabb, egy, akár 90 km-es óránkénti sebességgel haladó járművön is 99% pontossággal felismer majd egy SCUD osztályú rakétát. Legalábbis a projekt célkitűzései szerint.

Amennyiben minden a terveknek megfelelően alakul, egy éven belül olyan technológiára tesz szert az amerikai hadsereg, amely egyedülálló. Képes lesz a hátországból a világ bármely pontját valós időben megfigyelni, legyen az tiltott vagy baráti terület. Természetesen a projekt dokumentációja szigorú szabályozást ígér a lakosság megfigyelésének tilalmára, de a számos hollywoodi példa mégis némi kétkedésre adhat majd okot a csendes, űrbéli szem felhasználását illetően.