Infoter.eu cikkajánló

Nincs megjeleníthető elem

Friss kommentek

Válogatás az infoter.eu legolvasottabb cikkeiből

Nincs megjeleníthető elem


'12 már
02
08:05

Tisztaszoftver, tiszta káosz?

Hajdu István

A Tisztaszoftver programról szóló döntés megosztja a szakmai köröket, és nem ok nélkül. A körültekintő előkészítés és az egyeztetések elhagyása nagyobb kárt okozhat rövidtávon, mint amennyi előnnyel a kivezetés járhat a költségvetés számára a későbbiekben. Egyelőre semmi sem végleges, hiszen jelenleg tárgyalásokat folytat a Microsoft és az NFM, így márciusban vélhetően nem szűnik még meg a teljes program.

Véleményem szerint a kormány elhamarkodta a program megszüntetését. Gyorsan sok pénzt akart megtakarítani. Valamit tenni kell, ez nem vitás, hiszen meg kell akadályozni, hogy a licencdíjakra költött összegek az egekbe szökjenek, és talán már itt az ideje annak is, hogy a nyílt forráskódú szoftverek is teret nyerjenek a közoktatásban. Annak, hogy végre verseny alakulhasson ki a piacon. Másfelől viszont egyetlen vágással elmetszeni egy ilyen mérvű élő szerződést nem szerencsés – és ahogy látható, nem is nagyon lehetséges.

Az egyik legkézenfekvőbb kérdés az, hogy ha megszűnik a program, vajon milyen módon készülhetnek fel, illetve érettségizhetnek le azok a fiatalok, akik a Microsoft termékein tanulták meg az alapismereteket az utóbbi egy-két évben?  A jogsértés lehetősége is felmerül a döntéssel kapcsolatban.

Kérdésekből van még néhány. Ha már nem lesz ingyenes a szoftverek többsége az iskoláknak márciustól, vajon milyen gyorsan lehet majd átállni, épp az érettségi előtt, egy teljesen új felfogású rendszerre? A migrációs folyamatok költségét – beleértve az átképzést is – ki fedezi majd azoknál az iskoláknál, ahol még a téli fűtés vagy a karbantartási munkálatok finanszírozása is nagy nehézségekbe ütközik?

Számosnak mondható a nyitott kérdés e témában és kevés a megnyugtató az illetékesek válaszai között. A nyílt forráskódú szoftverek használata természetesen kisebb költségekkel jár majd, ha már véget ér az átállás időszaka. A váltás azonban alig kerülne kevesebbe, mint a most fennálló rendszer továbbfinanszírozása és fokozatos kivezetése. Nem tudni, hogy a Microsoft milyen lépéseket tervez, illetve hogy a végső megállapodásban szerepel-e majd hosszabbítási, türelmi idő az intézmények és a felek számára.

Egyelőre tehát egy igen elhamarkodott döntésnek tűnik az azonnali és végleges megszüntetés. Az új NAT (Nemzeti alaptanterv) talán már előrevetíthetne olyan módszertanokat, amelyek a szabad szoftverválasztáshoz köthetőek, ám sajnos ennek nem látni jelét a dokumentumban, holott a tantervvel hosszú távon számolnak a készítők. A bizonytalan helyzet tehát semmiképp sem kedvez az új NAT bevezetésének sem.

A Tisztaszoftverről a Microsoft év elején úgy nyilatkozott, hogy „egy közoktatási PC éves licencdíja egy BigMac menü árával összevethető”. Ez egy gépre vetítve nem is tűnik soknak, ám ha az ország összes iskolájának összes számítógépét nézzük, hatalmas összeget kaphatunk. Természetesen ezért cserébe frissítések, támogatás is jár a szoftverek mellé. Felmerül tehát a kérdés, hogy a nyílt forráskódú szoftverekre milyen és meddig terjedő támogatás lenne elérhető, ha a Microsoft kiesne a kosárból? Mennyi lenne a bevezetés költsége? Ezekre a kérdésekre egyelőre nincs válasz, majd a gyakorlatban kiderül, mondhatnánk.

A kialakult patthelyzet tehát egyelőre kínos mind az NFM, mind az iskolák számára, és a most érettségire készülő diákok is vesztesei lehetnek egy elhamarkodott intézkedésnek. Reméljük, a felek vagy elég sokáig tárgyalnak ahhoz, hogy az érettségiket nyugodtan lebonyolíthassák az iskolák, vagy megnyugtató megállapodást kötnek egy lassabb, megfontoltabb kivezetésről, és akkor egy-két év múlva már szabad lesz a szoftverválasztás a közoktatás szereplői számára.

2 komment

Címkék: digitális információs társadalom oktatás képzés

A bejegyzés trackback címe:

https://infoter.blog.hu/api/trackback/id/tr554135700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hajdu István 2012.03.02. 08:43:01

update: Közben a felek megállapodtak a folytatásról - legalábbis egyelőre:

www.infoter.eu/cikk/megis_folytatodhat_a_tisztaszoftver_program

süti beállítások módosítása