Miért kerül most hirtelen pénzbe a sárgacsekk feladása a Magyar Telekomnál? Mert így akar spórolni a vállalat, vagyis költségei egy részét áthárítja az ügyfelekre. Törvényes ez? Talán. Etikus? Aggályos.

A Magyar Telekom az ország egyik legnagyobb számlakibocsátója. Több mint 3,5 millió előfizetőhöz juttat el havonta papír alapú számlát, ami több százmillióba kerül. A cég bejelentette, hogy május 1-jétől 142,24 forint tranzakciós díjat számít fel azoknak az előfizetőinek, akik postai csekken vagy a vállalat ügyfélkapcsolati pontjain személyesen fizetik be a szolgáltatások díját.

Mivel az ügyfelek fizetik meg így a saját számláik kézhezvételének díját, természetesnek mondható az elégedetlenség, meg is indult a panaszáradat az NMHH felé. A Telekom pedig a környezet védelmére hivatkozott, a papír alapú megoldásokról elektronikusra való átállásra buzdítva minden tisztelt ügyfelét.

Nem vitás, hogy valóban könnyen használható a Távszámla szolgáltatás, pontosan vezethető is minden befizetés az interneten keresztül, azonban - úgy vélem - ilyen módon nem lehet az internetre kényszeríteni az embereket. Mindazonáltal ugyanúgy érkezik a postán a számla a borítékban, akár online átutalás, akár csekken történő befizetésről van szó egy-egy ügyfél esetében.

A panaszok jelentős száma miatt dr. Bodonovich Jenő média- és hírközlési biztos kezdeményezte az ügy kivizsgálását. A Telekom lépése persze nem egyedi, hiszen már több nagyvállalat is alkalmaz hasonló tranzakciós díjat ügyfeleivel szemben a telekommunikációs szektorban.

A felháborodást viszont az érvényes ÁSZF-t átolvasva indokoltnak mondhatjuk, a várható változás a feltételekben ráadásul egyoldalú és diszkriminatív lehet az ügyfelekre nézve. Jelenleg ez áll a szerződéshez csatolt általános szerződési feltételekben: „Amennyiben az Előfizető a számláját nem a szolgáltató által kiküldött postai készpénz átutalási megbízással rendezi, az esetlegesen felmerülő bankköltség és egyéb járulékos költségek az Előfizetőt terhelik.” Tehát csak abban az esetben számíthatna fel díjat a szolgáltató, ha nem a saját csekkjén fizetné be a fogyasztó a díjat.

A panaszok egy másik, szintén nagy hányada talán abból ered, hogy az ügyfelek a papír alapú számlát és a csekket a saját szolgáltatásuk díjából kénytelenek így fizetni, vagyis azok, akik nem tehetik meg valamely oknál fogva, hogy interneten, online bankolással egyenlítsék ki az igénybe vett szolgáltatások ellenértékét, tulajdonképpen ennyivel drágábban jutnak majd hozzá a szolgáltatásokhoz.

A helyzet tehát nem túl rózsás. Az országban könnyen előfordulhat, hogy több számlakibocsátó is hasonló eljárásokat fog bevezetni, miközben az embereknek egyre több apró plusz költség terheli majd a pénztárcájukat. Mindamellett az eddigi ügyviteli rendszerek és azok szabályozása is változik, és ezek költségeit a szolgáltatók próbálják lerázni magukról, így az ellentét a két oldal között valószínűleg csupán egy tiszta és átlátható jogi környezettel lenne feloldható.

Talán az is segíthetne a felháborodás mérséklésében, ha a szolgáltató nem a teljes kézbesítési költséget, hanem például csupán annak felét számítaná fel plusz díjtételként. Így a közös vállalással is spórolhatna és a fogyasztókat sem érintené annyira érzékenyen a költségterhek megosztása, mint a teljes átruházás.