A pénz történetének legutóbbi fejezeteit a virtualizáció határozta meg. A papírpénz alternatívájaként megjelent a tényleges pénzmozgást a kibocsátó bankokra redukáló hitelkártya, aztán pedig az értéket bitsorozatokban tároló, a kibocsátó bank digitális aláírásával hitelesített, a fizetőeszközök közül a legkisebb működési költséggel járó, tehát egyszerre kényelmes és gazdaságos digitális pénz.

Utóbbinak a hagyományos funkciók mellett több új kritériumnak is meg kell felelnie: biztonság, anonimitás, elfogadottság, különböző címletek, (az igen ritka) offline működés, a működtető rendszer skálázhatósága, hardver-függőség. Napjaink egyik legizgalmasabb digitális fizetőeszköze a bitcoin.

Az anonim és független, eladó és vásárló magánszféráját „békén hagyó” digitális fizetőeszköz álma hosszú évekkel megelőzte a 2009-ben feltűnt bitcoint. A polgári felhasználású titkosítás és az internet szabadságának bajnoka, Timothy May és a köré gyűlt cypherpunkok a privacy online világbeli megvédését tekintették a következő évtizedek egyik legfőbb céljának.

Egy személy pénzügyi „magatartása” legalább annyit, ha nem többet elárul róla, mint a szavak, ráadásul a készpénzzel fizetés és a barter kivételével nem létezik közvetítő nélküli személyes tranzakció. Ha a fizetőeszköz kivonható kormányok, korporációk és más nagy szervezetek kontrollja alól, az egyén magánszférája kevésbé veszélyeztetett, ehhez viszont teljesen új rendszert kell létrehozni – hangzott a cypherpunk érvelés.

Az elmélet szépen hangzott, csakhogy túl sok volt benne a „ha” és kevés a technológiai megvalósítást célzó leírás.

A May gondolatai által ihletett Wei Dai, a nyílt forráskódú Crypto++ kriptográfiai algoritmuskönyvtár fejlesztője 1998-ban rukkolt elő a b-pénz (bitpénz) inkább teoretikus, semmint praktikus ötletével, két elképzelése azonban már a bitcoint vetítette előre: egyrészt a pénzkibocsátás rendszerének munkabizonyítékokra kell épülnie, másrészt rendszerében a jegyzők algoritmikus módon egyeznek meg a pénzkészlet bővítéséről.

A számítástudomány különböző területei mellett a pénz történelmével is foglalkozó Nick Szabó szintén 1998-ban dolgozta ki a bitarany, az interneten létrehozható hamisíthatatlan, ott biztonságosan tárolható, átutalható és könnyen ellenőrizhető – az aranyhoz hasonlóan funkcionáló – bitek széleskörű nyilvánosságra csak 2005-ben került (bonyolult) elméletét, úgy, hogy „a lehető legkevesebb mértékben kelljen csak bármiféle bizalmas harmadik félre hagyatkoznunk.” A résztvevők számítógépes kapacitásuk egy részét az elosztott rendszer által kijelölt kriptográfiai egyenletek megoldására szentelik.

Azonban se a bitpénz, se a bitarany nem terjedt el. 2009-ben viszont az elődök hibáiból tanuló titokzatos Satoshi Nakamoto (akinek a valódi identitása nem ismert) megalkotta a többi elektronikus fizetőeszköztől eltérően központi kibocsátóktól és hatóságoktól független bitcoint, aminek az elnevezése egyben nyílt forráskódú szoftver (bitcoin kliens) és elosztott – központi irányítás nélküli – globális p2p hálózat is. E hálózat csomópontjai tárolják a fizetések adatait tartalmazó adatbázist, míg a biztonságot a digitális aláírások és a munkabizonyítékok garantálják. Mivel nincs központi irányítás, semmiféle hatóság nem befolyásolhatja a forgalomban lévő, hálózati algoritmusok által definiált pénzmennyiséget, nem generálhat inflációt. A számítógépen adat formájában tárolt pénz küldéséhez és fogadásához bitcoin cím szükséges. A tranzakciók inkább a hálózaton lévő címek, mintsem személyek között mennek végbe. A címek kriptográfiai eljárással úgy azonosíthatók, hogy a hozzájuk tartozó személyek identitására nem derül fény. Azaz, az összes tranzakció nyilvános, viszont a résztvevői megőrzik anonimitásukat.

Az egész digitális főkönyvre emlékeztet: képzeljük el, hogy sokan ülnek egy asztal körül, és mindegyikük valós időben fér hozzá a laptopjaikon lévő pénzügyi főkönyvhöz, ami pedig feljegyzi, ki mennyi bitcoinnal rendelkezik az adott időpontban. Az összes számla egyenlege nyilvános információ, és ha valaki át akar utalni egy másik személynek, szándékát az összes jelenlévőnek be kell jelentenie. Mindenkinek egyet kell értenie, majd hozzáadják a tranzakciót a főkönyvhöz. A megtörtént tranzakciók – amelyek költségmentesek és a hitelkártyákkal történő visszaélések is kizárhatók – visszafordítása viszont nem lehetséges.

A bitcoin ellen intéztek már komoly hackertámadásokat, egyes politikusok pénzmosodának tartják, ellenzői szerint nincs mögötte komoly fedezet, kevés az elfogadóhely, árfolyama sokáig ingadozott, január óta viszont 5 dollár körül stabilizálódni látszik.

Elképzelhető, hogy a bitcoin csak a kezdet, és a hibákból, például abból, hogy a lopás ellen nincs biztosíték, tanulva jobb új rendszerek épülnek vagy – miután a felhasználók száma elérte a kritikus tömeget – a működtetők folyamatosan tökéletesítik a jelenlegit.