Alfa- és bétahullámokat olvasva...

A Neurosky viszonylag kényelmes headsetje (stílszerűen: „elmeszetje") a homlokon keresztül, egyetlen szenzort használva lép kapcsolatba az aggyal, érzékeli az alfahullámokat, és – az útmutató szerint – minél jobban ellazulunk, annál sikeresebben végzi a feladatot, alkalmasint űrhajók elmozdítását.

A Toshibával partneri viszonyban álló Neurosky és a konkurencia, a vezeték nélküli szerkezetének („Neural Impulse Actuator") második generációjánál tartó OCZ Technology, valamint az Emotiv Systems telekinézis-kütyüjei hamarosan megjelennek a piacon, 2-300 dollárba kerülnek majd. A szoftverplatformra külső fejlesztők is írhatnak játékokat és egyéb alkalmazásokat.

A technológia ugyan még távolról sem tökéletes, ráadásul az olcsó és hibátlan agy-számítógép interfészek egyelőre inkább az álom, és nem a valóság kategóriájába tartoznak. A felhasználói élmények megosztottak: egyeseknek semmi nem jött össze, mások átmeneti sikerekről számoltak be.

A Neurosky szerkezetéhez tartozó szenzor az agyi idegsejtek elektromos jelzéseinek gyakoriságát és amplitúdóját méri. A szoftver különbséget tesz a két alapvető tudatállapotot megjelenítő agyhullám-minták között: ha vizuálisan egyetlen pontra összpontosítunk, a béta-, ha ellazulunk, az alacsonyabb frekvenciájú alfahullámok a meghatározók. A cégvezetőség állítása szerint a minták kidolgozásáig változatos körülmények között teszteltek többezer különböző életkorú, nemű, nemzetiségű, társadalmi státuszú személyt, és az eredmények alapján kidolgozott algoritmusok „pontosan megállapítják a koncentráció/relaxáció állapotainak mélységét."

Mennyire pontosak az agyjelek?

Szépen hangzik, viszont sokan kételkednek az ennyire egyszerűen, a szervezetbe történő közvetlen beavatkozás nélkül működő interfészek sikerében. Andrew Schwartz, a Pittsburgh Egyetem neurológusa és munkatársai „bedrótozott" majmokkal kísérletezve demonstrálták, hogy az állatok kizárólag gondolatokkal képesek robotkart mozgatni. A telekinézishez viszont nem egyetlen fejfelületi szenzort, hanem közvetlenül a majmok agyába helyezett elektródákat használtak.

Schwartz kifejezetten szkeptikus az agyon kívüli érzékelőrendszerek agyhullám-megkülönböztető képességében: a jelzések túl zajosak (a nyers adatokból nehéz vagy lehetetlen hasznos információt kinyerni), csak az izommozgások mérhetők, azok viszont nem elegendők.

Schwartz véleményét több kollégája vitatja. A New York-i Jonathan Wolpaw szerint homlokra, koponyára stb. helyezett elektródák ugyanúgy alkalmasak eredményes jelvételre, mint a majmokba implantáltak – fájdalmas és senki számára nem vonzó közvetlen beavatkozás nélkül. Mozgássérülteknek készített rendszere a következőképpen működik: a fej különböző pontjaira tíz elektródát, azok alá pedig áramot vezető, minimális mennyiségű zselét tesznek.

Ugyanakkor Wolpaw is megkérdőjelezi a Neurosky csak – a gyakran a legerősebb izomtevékenységet mutató – homlokra koncentráló rendszerét. Hasznosabb lenne különböző agyterületekről érkező jelzéseket vizsgálni, különben nem szűrhető ki a zaj.

Az Emotiv megközelítése teljesen más, mint a Neuroskyé: a rendszer 16 ponton közvetlenül érintkezik a koponyával, így teszi lehetővé, hogy a felhasználó különféle gondolatokkal adjon különféle utasításokat, utasítássorokat. Az interfész azonban annyira lassú még (minimum 150 milliszekundum, amíg reagál), hogy az egeret sem tudja helyettesíteni.

Azonban a technológiai malőrök ellenére se kételkedjünk abban, hogy ezek a megoldások el fognak terjedni. A cégek mögött komoly kockázatitőke-befektetők állnak, az Emotivot az ausztrál kormány is támogatja, a Neurosky pedig már eladta szenzor és szoftverkombinációját a játékgyártó Mattelnek és Uncle Miltonnak. Előbbi Mindflexében labdát, utóbbi (Csillagok háborúja-szerű) Force Trainerében gömböt kell agyhullámainkkal irányítani.

A technológia árnyoldalai

A jövőt árnyalja, hogy 28, a Neurosky és az Emotiv eszközeit viselő személlyel (amerikai, brit és svájci kutatók által) végzett tesztekre épülő felmérés alapján az elektromos jelzések nemcsak a Jedi-szint elérésére, hanem prózaibb célokra is hasznosíthatók: az adatokból személyes információk, információtöredékek (tartózkodási hely, lakáscím, PIN-kódok stb.) nyerhetők ki.

Az egyik kísérlet során a kutatók ismert képeket és számokat mutattak a résztvevőknek. Egy pszichofizikai mérőeljárást, az idegsejtek elektromos aktivitását vizsgáló EEG-t (elektroenkefalográfia) használva vizsgálták, hogy mikor ismerik fel a képeket. Ezt követően újabb, ezúttal ismeretlen képsorozattal és számokkal próbálkoztak. Az impulzuscsúcsot a közéjük csempészett Obama-fényképnél érték el, ami egyértelműen jelezte, hogy a tesztalanyok felismerték az elnököt.

A képek után térképek következtek. Az egyik az adott résztvevő otthonára vonatkozott. Az agyhullámok ezúttal is árulkodtak – tíz választási lehetőség közül már az első tesztnél 60 százalékos pontossággal meg lehetett állapítani, hogy ki hol lakik.

Utána négy számjegyű PIN-kódot kellett megjegyezniük, majd véletlenszerűen generált számsorokat mutattak nekik. A kutatók először 30 százalékos pontossággal azonosították a PIN első számát, ami ugyan nem sok, viszont lényegesen több a random találgatásnál.

Különvélemény, orwelli világok vizionálása és összeesküvés-elméletek gyártása nélkül is könnyen elképzelhető, hogy az interfészek és más infokommunikációs technológiák fejlődésével mi mindenre használhatók lesznek ezek az eszközök.