(Az illusztráció forrása: einclusion.hu)

Ismert szakmai körökben – ha nem is általános, de – nem ritkán hangoztatott az a nézet, hogy a digitális szakadék betemetését hiba volna elkapkodni.

Budapest egyik patinás kávéházának Art Déco uralta miliőjében arról beszélgettem néhány napja két technológus barátommal egy könnyű órát, hogy vajon hányan vannak és hol élnek azok hazánkban, akik lakóhelyükön egyelőre nem részesülhetnek a szélessávú internetszolgáltatás áldásában.

Tudós társaim hamar előhozakodtak a válasszal: Magyarország 3200 települése közül 500-700-ra tehető azoknak a száma, ahol nincs a helybélieknek lehetősége száguldani a szélesnek mondott sávon. Hogy ne beszéljünk a levegőbe, megállapodtunk előre, hogy alacsonyra helyezzük a lécet, vagyis esetünkben a széles sávot ekképpen határozzuk meg: 2 megabit/másodperc letöltési és 512 kilobit/másodperc feltöltési sebesség.

Eddig meg volnánk, gondoltam magamban, és hogy tovább lendítsem a konverzációt, azt bátorkodtam mondani, hogy nosza, adjuk meg nekik – szigorúan teoretice –, ami jár. Azt hittem, innen már közel lehet a – teoretikus – cél, a digitális szakadék betemetése.

Nem eszik olyan forrón a kását – erre gyorsan rá kellett jönnöm. Barátaimból lávaszerűen ömlöttek az ellen érvei arról, hogy a dolgot nagy hiba volna elkapkodni. Én viszont azt gondolom, hogy a távoli települések lakóinak ugyanúgy joguk van a széles sávhoz, mint azoknak, akik a távközlési infrastruktúra központjaiban élik mindennapjainkat, de az igazat megvallva a nap vadul sütött át a hatalmas ablakfelületeken, ingujjra könnyítve üzleti öltözetünket pihentettük karjainkat az asztal fózolt szegélyű üveglapján, e szörnyű februárnak a legszebb napja volt – csendesen vártam hát a végkifejletet.

Barátaim ítéletek és állítások láncát kapcsolták össze, én pedig csodálkozásomat alig leplezve hallgattam őket. Szó esett mindenek előtt arról, hogy akik távoli településeken élnek, azok többnyire szegények, nagyon vagy mély szegények, egészen egyszerűen – a magam szavával – szólva: csórók. Kezdjük tehát valami olyannal, ami képet adhat a valóságos igényekről, de semmiképpen se nyomassunk nekik egyből akkora sávszélt, amennyi a a videóletöltéshez kell – és így tovább. Az egyébiránt jó szándékú és tisztességben, valamint az infokom ipar válságosnak mondható jelenében megőszült asztaltársaságom egyhangúlag foglalta össze számomra a lényeget:

"A valóságos igényeket felmérő megoldással kell kezdeni. Aztán meg kell vizsgálni, hogy van-e fizető képes kereslet a szolgáltatásokra, mert valakinek állnia kell cechet" – mondták és folytatták: "És mindenek előtt olyan alkalmazásokkal kell megismertetni őket, amelyeket haszonnal használhatnak. Ne adjunk egyből széles sávot, a videóletöltést a kezdetekkor felejtsük el, ne arra méretezzünk. A YouTube-zással nem lesz kisebb a digitális szakadék, egyébként is a videómegosztó tele van szeméttel."

Hm.