Tavalyi adatok szerint 2 milliárdan netezünk. Az információs társadalomban – legalábbis a fejlett országokban – egyre többen férnek az internethez, és a növekedés a következő években is folytatódik. Vajon alapvető jog-e, jog-e egyáltalán belépésünk az online világba, vagy csak egy technológiáról, a joggyakorláshoz keretet adó eszközről van szó?

A jelenleg a Google-nál tevékenykedő Vinton G. Cerf, a világháló egyik alapító atyja szerint az utóbbiról van szó, más véleményformálók viszont ugyanolyan alapjogról beszélnek, mint például a szólás vagy a gyülekezés szabadsága.

A tavalyi „arab tavasz” és más tömeges politikai megmozdulások világszerte bizonyították az internet és az azzal interakcióban lévő eszközök mobilizáló erejét. Sok esemény eleve meg sem valósult volna világháló nélkül: a résztvevők zömében ott szervezték és reklámozták azokat, ott kommunikáltak egymással és elvbarátaikkal, a hálózaton és általa kürtölték világgá céljaikat.

Gyorsan fel is merült az elvi kérdés: a hozzáférés polgári vagy emberi alapjog, vagy egyik sem?

Aktualitását az is adja, hogy az észak-afrikai és közel-keleti eseményekben érintett kormányok a kapcsolódás ellehetetlenítésével (is) próbálták megtörni ellenfeleiket. Általában nem jártak sok sikerrel.

Olyannyira nem, hogy az ENSZ még tavaly júniusban kiadott egy dokumentumot, amely szerint az internet „nélkülözhetetlen eszköz az emberi jogok széles körének gyakorlásához, az egyenlőtlenség megszüntetéséhez, a fejlődéshez, ennélfogva az egyetemes hozzáférést minden országnak prioritásként kellene kezelnie.”

Egyes államok (például Franciaország és Észtország) bíróságai és parlamentjei már korábban kimondták ugyanezt.

Az ENSZ-dokumentumban azt is leírják, hogy az internet a XXI. század egyik leghatásosabb eszközeként, biztosítva a szabad információáramlást, megkönnyíti az aktív polgárok részvételét demokratikus társadalmak felépítésében. Ugyanakkor kifejezi az online véleménynyilvánítás (gyakran politikai indíttatású) kriminalizálására tett törekvésektől való félelmet is, és arról sem feledkezik meg, hogy egyes fejlődő országokban az elektromos áram szolgáltatása sem evidens, azaz az „egyetemes hozzáférés” nyilvánvalóan nemcsak politikai, hanem gazdasági-társadalmi okok miatt sem valósulhat meg máról holnapra. Pontosan ezen okok miatt – a széleskörű, lehetőleg mindenkire kiterjedő, megfizethető árú hozzáférést promótálandó – kellene államoknak, nemzetközi szervezeteknek stb. a társadalom összes szegmensét érintő hatékony stratégiákat kidolgozniuk, elfogadtatniuk.

Cerf szerint azért félrevezető az érvelés, mert egy technológia ugyan lehetővé teszi a jogok gyakorlását, ám önmagában még nem alapjog, nem ugyanaz a kategória, mint például a szabad véleménynyilvánítás vagy vallásgyakorlás. Ugyanaz, mintha néhány évszázaddal ezelőtt a közlekedést akkor megoldó „élő technológiák”, a lovak birtoklását fogalmazták volna meg emberi alapjogként.

A törvényeken alapuló, tehát nem emberlétünktől eleve adott polgári jog esetében hasonló a helyzet – így a Google-guru: az internet csak egy eszköz, valami sokkal fontosabbat érhetünk el vele.

Eddig a hasonlóság, ám valamiért mégis más egy kicsit. Az Egyesült Államok törvényhozói például soha nem fogalmazták meg, hogy a telefon alapvető emberi jog, viszont az elektromosság, telefónia és a szélessávú internet fúziója által egyfajta „egyetemes szolgáltatás” megvalósulásának vagyunk szemtanúi. Márpedig egy ilyen szolgáltatáshoz való hozzáférés joga elvileg és a törvény betűje szerint is bárkit bárhol megillet, ami adott esetben egyetemes polgári jogként is értelmezhető.

Cerf szerint a (jog)filozófiai érvek és ellenérvek azonban elfeledtetnek egy sokkal fundamentálisabb kérdést: a technológiakészítők felelősségét az emberi és polgári jogok támogatásában. Az internet az információ korábban soha nem tapasztalt mértékű, globális szinten történő létrehozását, megosztását és elérhetőségét garantáló egyenlősítő platformként funkcionál, és ennek következtében emberi és polgári jogaink gyakorlásának új lehetőségeit nyújtja. A fejlesztők feladata viszont nemcsak az, hogy megadják a lehetőségeket az online felhasználóknak, hanem az is, hogy megteremtsék (és megőrizzék) a malware-ek különböző formáival (és következményeikkel) szembeni biztonságot, a használat biztonságosságát.

Érdekes és tanulságos eszmefuttatás, még ha néha kissé skolasztikusnak is tűnik. Mennyiben tekinthető egy technológia eszköznek, illetve mennyire haladja meg eredeti eszköz-rendeltetését? Mert ha igen, márpedig a média és különösen az internet esetében ez történik, a hozzáférés is több alapjogok gyakorlásának pusztán technológiai feltételénél.