Magunkra, gyerekeinkre, unokáinkra és barátainkra nemcsak a zebrán, hanem a számítógép előtt is vigyáznunk kell. Az internetkultúra oktatása új feladatunk. És értenünk kell, mi miért történik.

Van még egy utolsó rossz hírem, hogy teljesen elvegyem a nyájas olvasó kedvét e blog követésétől. Hiába töltünk több órát naponta a neten szörfözéssel, nem leszünk jól tájékozott. Sőt, inkább zavarba jövünk a sok ellentmondó információtól.

Mint ismeretes, a sajtó egyik alapszabálya, hogy a hír szent, a vélemény szabad. Erre vonatkozóan az Európa Parlament Közgyűlésének az újságírás etikájáról hozott 1003.sz. (1993) határozatának 4. pontjában ez szerepel: „A hírközvetítésnek igazmondáson kell alapulnia, megfelelő ellenőrzés és bizonyítékok mellett, a hírek bemutatása, leírása és kommentálása pártatlan kell, hogy legyen.” Aki azonban néhány órát már eltöltött a hírportálok politikai rovatain, az rögtön észreveszi, hogy ebből az előírásból (mint általában a XXI. század etikai és szakmai kódexeiből) nem sok valósul meg a gyakorlatban (megjegyzés: ez valószínűleg a jogrendszerből száműzött erkölcs hiányából adódik).

Az, aki végignézte azt a bizonyos ülést az uniós parlamentben, hallhatta a képviselők nyilatkozatait, és – szigorúan az információmenedzsment oldaláról elemezve a hallottakat – felfigyelhetett néhány dologra. Egy-két kivétellel senki sem idézett az általa kritizált vagy éppen dicsért dokumentumokból. Vajon miért?

A másik érdekesség, hogy a fogalmak (például demokrácia, sajtószabadság, szuverenitás) jelentését nem is próbálták tisztázni, hiszen jól láthatóan nem érdekelte a hozzászólókat a másik fél mondanivalója, ezért senki sem tett fel értelmező kérdéseket az előtte szólóhoz, ahogyan az egy értelmes beszélgetésen (vitán) megszokott. Miután végignéztem e hosszú „műsort”, megerősödtem abban, hogy ha e parlamenti napot például az e témával nem foglalkozó, de érdeklődő amerikai állampolgár nézte volna végig, akkor a végén pontosan olyan tájékozatlan lett volna az ügyben, mint a vita előtt.

És ezt a társadalmat nevezzük mi információs társadalomnak?

Pusztán azért, mert a képviselőknek ott a notebook a táskájukban, még nem lesznek jól informáltak. Ahhoz ugyanis alapvetően két dolog kellene: hiteles információ és törekvés az igazság megismerésére.

Egy jó hírrel zárom gondolataimat. A családban az említett csapdahelyzeteket kikerülhetjük, és ez nemcsak a szülők, hanem az egész társadalom felelőssége. És ehhez sok segítséget kaphatunk az internetről is. Az ilyen tartalmú oldalak böngészése során valóban sok hasznos információhoz juthatunk.

A következő részekben a gazdasági életben található információs csapdákról lesz szó, ott ugyanis sajnos még rosszabb a helyzet. Az üzleti világban még keményebb küzdelmet folytat az, aki el akar igazodni az információs dzsungelben.

Azért nem kell elkeseredni, gondoljunk Madách szavaira: „S az ember célja a küzdés maga.”

(Folytatása következik.)