Népszerű téma a pénz elektronizálása, itt, e blogfolyamban is született arról már bejegyzés, milyen megoldások ismertek a digitális pénz használatára. Ám, ahogyan ez sokszor előfordul az informatika esetében, elsősorban nem technológiai kérdésről van szó. A pénz használata több ezer éves múltra tekint vissza, eközben formája természetesen sokat változott. A lényeg viszont nagyjából ugyanaz maradt, az új digitális pénzek pedig éppen ezt feszegetik.

Az elektronikus formában használható pénzeket mindenképpen szükséges két nagy csoportba osztani. Az egyik csoport, amelyet mindenki ismer, az elektronikus formában tárolt „normál” pénz, klasszikus példái a banki számítógépeken, bankkártyán elektronikusan tárolt pénzegységek. Az ilyen elektronikus pénz használhatósága, egységei, neve megegyezik a más formájú (papír, érme stb.) pénzekkel, ugyanolyan hivatalos fizetőeszköz, használható a boltban fizetésre, elküldhető másoknak, átváltható más pénznemekre, külföldön is fizethetek vele. Nem papír ezer forintost tartok a zsebemben, nem pénzszállító autó viszi a pénzt egyik helyről a másikra, hanem a banki és a „bolti” vagy más, erre használt informatikai rendszer tartja nyilván a pénzemet és ezekben a rendszerekben száguldoznak az elszámolási információk akár az egész világon keresztül.    

Valódi elektronikus pénznek azok nevezhetőek, amelyek nem valamelyik egyébként is létező nemzeti pénznem elektronikus formáját jelentik, hanem teljesen új elszámolási eszközként próbálják meg ezeket létrehozni és csak a virtuális világban, az Interneten vagy más elektronikus technológiai rendszerben léteznek, más formában nem.

Sok ilyen kezdeményezés, próbálkozás volt már korábban is, de, mint a bevezetőben említettem, a technológiai megvalósítás mellett sok más kérdést is felvetnek, amelyek valószínűleg jóval nehezebben oldhatóak meg.
Mikroméretben, a mindennapi életben úgy tűnhet, hogy pénzzel fizetünk és kész, ennyi a szerepe. De a pénz ennél sokkal több, a gazdaság egyik mozgatója, ahogyan néhányan talán kissé túlozva emlegetik, a gazdaság „olajozója”. Kibocsátása évezredek óta az adott területen működő állam, uralkodó, nemes stb. monopóliuma, joga. Magyarországon is csak a Nemzeti Bank bocsáthat ki forintot, aki esetleg mégis próbálkozna vele, hamar börtönben találhatja magát. A pénz kibocsátása, a forgalomban lévő pénz mennyiségének szabályozása, formája, jellemzői a gazdaság működésének-működtetésének, a gazdaságpolitikának egyik alapeleme. Nem véletlen, hogy az Európai Unióban mostanában annyi szó esik az euró „megmentéséről” és súlyos százmilliárdokat (euróban) költenek el arra, hogy az euró zóna ne bomoljon fel, ne tűnjön el.

A valódi elektronikus pénzek megjelenése ezt a hosszú múltra visszatekintő rendszert módosítaná azzal, hogy olyan fizetőeszközök jelennének meg, amelyeket nem a hagyományos szervezetek (nemzeti bankok, államok stb) bocsátanak ki, hanem mások. Nyilván korábban is képesek lettek volna mások is kibocsátani pénzt például Magyarországon, mint a Nemzeti Bank, de ez tilos az állami monopólium miatt. Igaz, léteznek most is különböző vásárlásra, fizetésre használható helyi, közösségi elszámolási egységek (például soproni kékfrank, balatoni korona), de ezek valójában utalványok, mögöttük „normál” magyar forint van fedezetként, letétként.

Vagyis ha valaki komolyan gondolja, hogy valóban pénznek minősülő elektronikus fizetőeszközt hoz létre, annak ki kell találnia, hogy a technológiai kérdéseken túl a jelenlegi pénzügyi rendszerbe hogyan illesztheti be ezt, és olyan, igazán nehézsúlyú szereplőkkel kell megállapodjon, mint az államok, nemzeti bankok és a bankrendszer.

Bőven vannak példák arra, hogy nem a technológia az oka valamilyen folyamat elektronizálásának elmaradásáért. Az elektronikus szavazásokra, választásokra, az elektronikus személyi azonosító rendszerekre rendelkezésre állnak megoldások. A gyors bevezetés elmaradásának okát nem a technológiában, hanem másban (jog, pénzügy, hagyományok stb.) érdemes keresni.