A 2010-11-es tanévben az Egyesült Államokban negyedmillió tanuló csak online, míg félmillió vegyes (blended), azaz virtuális mellett hagyományos képzést is adó iskolába járt. Nem ők mennek az iskolába, hanem az iskola megy hozzájuk az interneten keresztül.
Egyre több család dönt úgy, hogy gyerekei alulfinanszírozott intézmények kopott falai, osztályonként akár harmincnál is több nebuló társasága helyett online tanuljon. A virtuális megoldás hívei szerint új korszak kezdődik, a személyre szabott oktatás nagyobb esélyt ad a gyerekeknek. A kritikusok megkérdőjelezik az online tanulás hatékonyságát. Úgy vélik, semmi nem bizonyítja azt, egyelőre kevés a hiteles szakirodalom.
A statisztika tükrében
Az ország első internetalapú állami iskolája, a Florida Virtual School ugyan már 1997-ben megnyitotta digitális kapuit, de főként a gazdaság visszaesése és az oktatásra szánt kiadások csökkentését követően nőtt meg az online tanulás iránti érdeklődés. Jelenleg harminc tagállam működtet teljesen online iskolákat, míg mások minimum néhány virtuális órát tettek kötelezővé az alap- és középfokú képzést jelentő, 4-6 éves kortól 16-19 évig, az érettségiig ívelő K-12 elnevezésű rendszerben, főként a felsőbb szinteken. A 250 ezer egyelőre nem sok, a közel 55 millió K-12 diák mindössze 0,5 százaléka, viszont a 2009-2010-es tanévhez képest 25 százalékos emelkedés. Semmi okunk arra, hogy ne feltételeznénk: a tendencia folytatódik – a Harvard Business School 2009-es elemzése alapján 2019-ben a középfokú iskolák óráinak a fele lesz online.
Az Egyesült Államok Oktatási Minisztériumának szintén 2009-es felmérésében ezer diák vett részt. Megállapították, hogy a teljesen vagy részben online tanulók 59 százalékkal jobban teljesítenek, mint a hagyományos utat követők, ugyanakkor a vegyes módszert választók magasabb pontszámokat értek el, mint a kizárólag online oktatásban részesülők. A felmérés hiányossága, hogy a felsőoktatásra fókuszált, a K-12-re vonatkozó adat mennyisége nem volt elég komolyabb konklúziók levonásához. A kevés K-12-es információ alapján viszont nem tűnt egyértelműnek, hogy az online tanulás sokkal előnyösebb lenne a hagyományosnál.
Oktatási szoftvercsomagok
Az úgynevezett „kifordított osztályterem” (flipped classroom) modell különösen a 2010-2011-es tanévben lett népszerű. Megfordul benne a házi és a tanóra szerepe: a tanár videón rögzíti a tananyagot, amit a diákok általában nem az osztályteremben, hanem otthon, ki-ki a saját ritmusának megfelelően néz meg, a következő órán pedig rákérdeznek. Az ötlet célja az iskolában eltöltendő idő felszabadítása közösségi projektekre. A tanároknak több idejük marad arra, hogy ténylegesen foglalkozzanak diákjaikkal.
Az oktatási szoftvercsomagok (tanulásmenedzselő rendszerek, LMS) elterjedése szintén felgyorsítja az online tanulás elterjedését. A nyílt forráskódú, ingyenes licenc alatt terjesztett Moodle-t például eleve azért fejlesztették, hogy a tanárokat együttműködés-központú, a tartalom közös kidolgozására és a folyamatos fejlődésre összpontosító online tananyagok megtervezésében segítse. A Blackboard tananyagszervezésre és oktatási portálok kialakítására alkalmas, megfelelő adminisztrációs felületekkel.
Ezek a szoftvercsomagok általában olyan interfészt bocsátanak a diák rendelkezésére, amellyel nyomon követheti feladatait, olvashatja vagy videón nézheti a tananyagot, fórumokon, videókonferencián, valósidejű chatszobákban cserélheti ki ismereteit, vitathatja meg társaival a leckét.
Kételyek
Az online tanulási programok elterjedésével megnőtt az e csomagokkal szembeni félelem is. Szülők és tanárok egyaránt attól tartanak, hogy nem felelnek meg az elvárásoknak. A Nemzeti Oktatáspolitikai Központ nonprofit szervezet és a Colorado Egyetem (Boulder) júliusban publikált tanulmánya megerősítette félelmüket: a legnagyobb amerikai online oktatási szolgáltató, a K12 által működtetett virtuális iskolák 28 százaléka felelt csak meg a sztenderd tesztkövetelményeknek, míg a hagyományosak 52 százalékot értek el. A tanulmány a vállalat programcsomagjainak jelenleginél lassabb ütemű bevezetését javasolja.
A K12 szerint a probléma egyik oka, hogy a két oktatástípus nehezen hasonlítható össze, ráadásul az iskolák között is óriási a különbség. Célszerű lenne kimutatni, hogy mi működik igazán jól az egyikben, és mi a másikban. Mivel úgy tűnik, például speciális tudás többet jelent, mint a meghatározott időpontokban beszerzett jegyek, hasznos lenne ebbe az irányba „elvinni” az oktatást – az online módszerek sokkal jobban megfelelnek az ilyen jellegű elképzeléseknek, mint a hagyományosak. Így például a matematikában jobb diákoknak módjukban állna hamarabb elérni egy meghatározott szintet, nem kellene éveken keresztül ugyanazt tanulniuk, mint a gyengébbeknek; a tananyag és a tanmenet egyaránt személyre lenne szabva.
Az iskola, mint szolgáltatás
Az előrejelzések szerint az iskola épületből szép lassan szolgáltatáscsomaggá alakul át – a csomag egy részéhez szükséges a tanárok és a többi diák jelenléte, más része viszont tökéletesen kivitelezhető online. A csak osztályterem-alapú megközelítés elveszíti vezető szerepét, különböző oktatási környezetek szimultán működnek majd.
Csakhogy a teljesítményen, a szükséges ismeretanyag megszerzésén kívül az online iskola kevésbé felel meg az oktatás más funkcióinak – testnevelésnek, szocializációnak, közösségépítésnek stb. Az internetes interakció egyrészt más, másrészt nem helyettesíti a fizikait, a személyes találkozást. Kérdés, hogy az online oktatással a speciális klubok, az iskolán kívüli közösségi tevékenységek száma tényleg drasztikusan nőni fog, vagy sem.
Friss kommentek