Az első 3D nyomtató 2003-ban került kereskedelmi forgalomba, azóta folyamatosan nőnek az eladási mutatók és esik a gépek ára, ami (tehetősebb userek esetében) az ipari mellett immáron az otthoni, hobbi célú felhasználást is lehetővé teszi. A berendezések nagy előnye, hogy eleve hétköznapi környezetre, például irodai alkalmazásokra tervezik őket. Egyes gépek, mint például a legegyszerűbb Fab@Home darabokban megvásárolva, elvileg házilag is összebarkácsolhatók, ám még így is 2 ezer dollár feletti összeget kell fizetni az alkatrészekért. A közösségi RepRap projekt műanyag tárgyak mellett önmagát is reprodukálni képes „építsd magad" modellű nyomtatója viszont kifejezetten olcsó, egy átlagos készülék alkatrészei mintegy 400 euróért beszerezhetők, de természetesen drágábbak is összeszerelhetők. Például a nyílt forráskódú szoftverrel működtetett, RepRap-alapú Airwolf 3D AW3D v.4 ipari és otthoni használatra egyaránt alkalmas.

Az első alkalmazási terület, a gyors prototípuskészítés során az óhajtott formát rétegről rétegre, anyaghozzáadással állítják elő, különféle fizikai és mechanikai tulajdonságokkal rendelkező anyagokból (folyadékok, porok, műanyag, huzalok, lemezek). A program a számítógépes tervmodellt megfelelő adatátviteli szabvánnyá alakítja, kétdimenziós rétegekre, vízszintes keresztmetszetekre bontja, amelyeket fizikai térben egymásra rögzítenek, és így létrejön a mintadarab valódi, tapintható és megfogható 3D-s fizikai változata.

A 3D nyomtatás fejlődését és lehetőségeit szépen szemlélteti az Európai Légvédelmi és Űrhivatal (EADS) 2011-es Airbike kerékpárja, amelyet forradalmi technológiával rendkívül erős, az alumíniumot és az acélt is helyettesítő nejlonból készítettek. Nem tömegtermelésben hozták létre, azaz a tervrajz és a késztermék a megrendelő kívánsága szerint további költségek nélkül módosítható, ráadásul sokkal kevesebb anyagból épül fel, mint a hagyományos kerékpárok, így a gyártás során környezetbarát szempontok is érvényesülnek (kevesebb hulladék termelődik).

Az Airbike azonban egyelőre inkább kuriózum, nagyszerű lehetőség, viszont a mögötte lévő technológia távol van a hétköznapokban történő hasznosulástól. A mai 3D nyomtatók ugyanis főként számítógépes terven alapuló műanyagmodelleket készítenek. Jobb és olcsóbb gépekkel, tartósabb anyagokat, például fémeket is használva viszont gyorsan változik a helyzet, a prototípusok mellett egyre több tényleges termékre számíthatunk – olyan területeken, mint például az ékszerkészítés, cipőgyártás, autóipar, légi közlekedés, biotechnológia, oktatási eszközök stb.

Lee Cronin, a Glasgow Egyetem kutatója a 3D nyomtatás és a gyógyszergyártás összekapcsolásával kísérletezik. Elmondása szerint a nyomtatott laboratórium (chemputer) projekt kezdeti, sci-fi szakaszban tart még. A „tinták" bonyolultabb molekulák képződésének alapját jelentő reagensek. Mivel szinte az összes gyógyszer szénből, hidrogénből, oxigénből és a szoftver által könnyen elemezhető összetevőkből (növényi olajok, parafin stb.) áll, egy megfelelő printer relatíve kevés „tintából" bármilyen organikus molekulát legyárt. A rendszer prototípusa azonban nemcsak a „tinták" pontos kalibrálását, hanem az anyagkombinációk sebességét és arányait is irányítja, sőt, előzetesen tesztelt vázlat alapján a kémiai reakciók környezetét is szimulálja.

Ha sikerrel járnak, munkájuk a gyógyszeripar mellett az orvostudomány több területén (például a rákkutatásban) szintén hasznosítható lesz.

Felettébb nyugtalanító hír a 3D nyomtatás világából, hogy július elején a HaveBlue nevű blogger 3D printerrel készített tűzfegyver teszteléséről számolt be.